Németországban több mint 90 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba januárban

Németországban több mint 90 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba januárban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) kedden kiszivárgott adatai szerint.

A BAMF még nem nyilvános kimutatása alapján az év első hónapjában 91 671 ember adatait rögzítették a menedékkérők regisztrálását és tartományok közötti elosztását szolgáló rendszerben (EASY). Ez nagyjából a háromszorosa a tavaly januári 32 200-nak, és éves szintre vetítve azt jelzi, hogy a menedékkérők száma meghaladhatja a tavalyi 1,1 milliót.
Az idén januárban nyilvántartásba vettek között a szíriai állampolgárok voltak messze a legtöbben, 35 822-en. A nagyságra második csoport az irakiaké 18 563 fővel, a harmadik az afganisztáni állampolgároké 18 099 fővel. Jelentősebb csoportot alkotnak még az iráni, a marokkói és az algériai állampolgárok is – idézte a Handelsblatt című üzleti lap az online kiadásában a BAMF kimutatását, amelyet a Reuters hírügynökség szerzett meg.
A határőrizetért felelős szövetségi rendőrség jóval kevesebb menedékkérő érkezését jegyezte fel, adataik szerint januárban 64 700-an, vagyis naponta átlagosan 2086-an jelentkeztek belépésre a határon. A rendőrségi statisztika alapján a menekülthullám tovább mérséklődött, a naponta érkezők száma a tavaly őszi 8-10 ezres és a decemberi 3 ezres szintről süllyedt tovább a 2 ezres határ felé.
A szövetségi rendőrség és a BAMF adatai közötti eltérést kormányzati szakértők azzal magyarázzák, hogy az EASY-rendszerben nyilvántartásba vett emberek közül sokan már tavaly megérkeztek Németországba, de csak januárban tudták regisztrálni őket. Az eltérés egy további oka lehet, hogy a rendőrség még mindig nem tud mindenkit nyilvántartásba venni rögtön a határon.