Nemi erőszak miatt elítélték Móse Kacav volt izraeli államfőt

Nemi erőszak és más szexuális bűntények miatt hét év letöltendő börtönre ítélték kedden Móse Kacav volt izraeli államfőt. Kacav, akit a bíróság egy kolléganője megerőszakolása és másik kettő szexuális zaklatása miatt tavaly decemberben nyilvánított bűnösnek, továbbra is ártatlannak vallja magát. Amikor az ítéltet kihirdették, a 65 éves férfi könnyekben tört ki és kiabálni kezdett a bírókkal: „Hibát követtek el! Ez egy hazugság! A lányok is tudják, hogy ez egy hazugság!”. Hasonló ítéletre még nem volt példa a zsidó állam történetében.

A bíróság, amikor decemberben bűnösnek nyilvánította a volt elnököt, a döntés indoklásában viszont úgy fogalmazott, hogy Kacav vallomása „tele volt hazugságokkal”. „Ha egy nő azt mondja, hogy nem, akkor azt úgy is érti” – állapította meg az ügyben ítélkező három bíró. Az egykori államfő helyzetét súlyosbította, hogy az igazságszolgáltatás akadályozatásáért is szerepelt a vádpontok között, mivel megpróbált egyezkedni az egyik panaszossal a rendőrségen tett vallomásáról.

Hasonló ítéletre még nem volt példa a zsidó állam történetében, Kacav a legmagasabb rangú izraeli tisztségviselő, aki börtönbe kerül. A decemberi döntés napját Benjámin Netanjahu miniszterelnök „szomorú napnak” nevezte az izraeli polgárok számára, ugyanakkor kijelentette, az ítélet megmutatja, hogy „a törvény előtt mindenki egyenlő”. A bíróság az ítélet meghozatalakor Kacav közszolgálati múltját nem írta a volt államfő javára, sőt, azzal vádolták, hogy kihasználta a pozícióját a szexuális bűntények elkövetésekor. Kacav 2000-től töltötte be az elnöki posztot, amelyről 2007-ben, mandátumának lejárta előtt két héttel a rá nehezedő nyomás miatt lemondott.

MTI