Obama: a kongresszus a büdzsé elfogadásával járulhat hozzá a világgazdaság stabilitásához

Az amerikai kongresszusnak szeptember végéig el kell fogadnia a költségvetést, hogy ne növelje maga is a globális gazdaság bizonytalanságot – jelentette ki csütörtökön New Orleansban Barack Obama amerikai elnök.
Az elnök a csaknem kétezer halálos áldozatot követelő Katrina hurrikán 10. évfordulója alkalmából kereste fel a Louisiana állambeli nagyvárost.
Obama „a világ erejének és stabilitásának horgonyaként” jellemezte az amerikai gazdaságot, rámutatva, hogy egy újabb drámai küzdelem az amerikai költségvetés elfogadása körül az európai és a kínai helyzet miatti aggályok mellett további feszültséget okozna a világgazdaságban.

Az amerikai kongresszus éppen hathetes nyári szabadságát tölti, a honatyák csak szeptember 8-án térnek vissza Washingtonba. Így kevesebb mint egy hónapjuk marad arra, hogy egyebek között az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötött megállapodás vitája mellett elfogadják az október 1-jén kezdődő 2016-os elnökválasztási év költségvetését.

Obama hangsúlyozta, hogy az új költségvetésben véget kell vetni a katonai büdzsére és a belföldi kiadásokra korábban kialakított automatikus csökkentésnek. Az elnök katonai, infrastrukturális, oktatási és tudományos befektetéseket sürgetett. Figyelmeztette a honatyákat, hogy ne kössék politikai követelésekhez – például az abortuszokat is végző, magzati szervkereskedelemmel gyanúsított Planned Parenthood nonprofit szervezet vagy az Obamacare egészségügyi reform szövetségi támogatásának megszüntetéséhez – a büdzsé megszavazását.

Az elnök, aki a Katrina óta immár kilencedszer járt a térségben, a természeti csapás évfordulóján méltatta azt a haladást, amelyet New Orleansnak az újjáépítésben sikerült elérnie, viszont hangoztatta, hogy többet kellene tenni a szegénység és az egyenlőtlenség leküzdése érdekében.

Szavai szerint egy évtizede „az, ami természeti katasztrófának indult, ember okozta katasztrófává vált”, mert a kormány képtelen volt gondoskodni a saját állampolgárairól. Emlékeztetett arra, hogy a vihar felszínre hozott egy mélyebb tragédiát, a strukturális egyenlőtlenséget, ugyanis „túl sok embert, főleg szegény embert, főleg színes embert” hagyott állás, megfizethető egészségügyi ellátás és megfelelő lakhatás nélkül.

Az elnök egyebek mellett megjegyezte, hogy az átlagos New Orleans-i fekete háztartások jövedelme még mindig alacsonyabb a fehérekénél, és hogy a munkanélküliség az afroamerikai férfiakat különösen keményen sújtja.

Forrás:www.mti.hu