Olaszországban készültségbe helyezték a légierőt

Olaszországban teljes készültséget rendeltek el hétfőn a légierő összes támaszpontján, miután röviddel korábban két Líbiából érkező harci repülőgép és két civil helikopter szállt le váratlanul Máltán – jelentette az olasz hírügynökség. Az éppen Abu Dzabiban tartózkodó olasz védelmi miniszter köreiből származó értesülés szerint jelentős számú helikoptert irányítottak át az olasz félsziget déli részére a légierő és a haditengerészet kötelékéből. A líbiai harci gépek nem Tripoli környékéről szálltak fel, mint egy korábbi hír állította, hanem attól ezer kilométerre keletre, a Bengázinál lévő támaszpontjukról, amely a kormányellenes felkelők kézére került.

 

Hétfőn szemtanúk közölték, hogy Máltán váratlanul leszállt a líbiai légierő két harci repülőgépe. A hatóságok ezt később megerősítették, és azzal egészítették ki, hogy a pilóták politikai menedéket kértek.

A helyi sajtó e szemtanúkat idézve azt írta, hogy a Mirage típusú, együléses vadászgépek a máltai nemzetközi repülőtérre érkeztek délután. Katonai források szerint a pilóták már a levegőből jelezték menedékkérési szándékukat. A gépek alacsonyan repülve haladtak, hogy a líbiai légvédelem ne fedezze föl őket.

Egy későbbi, katonai forrásra hivatkozó jelentés szerint két líbiai polgári helikopter is landolt a szigeten, hét – állítólag francia – utassal a fedélzeten, de csak egyikük tudott felmutatni francia útlevelet. Kikérdezésük idejére őrizetbe vették őket, akárcsak a helikopter vezetőket.

Líbiában napok óta heves kormányellenes megmozdulások és fegyveres összecsapások  vannak, amelyek hétfőn átterjedtek a fővárosra, Tripolira is.

MTI