Örményország vízummentessé teszi a beutazást az EU polgárai számára

Január 10-től kezdődően Örményország egyoldalúan vízummentessé teszi a beutazást az Európai Unió állampolgárai számára – közölte az 1in.am örmény internetes portál. A döntést még a jereváni kormánynak is jóvá kell hagynia.

Az új szabályozás kiterjed majd három Európai Unión kívüli, de a schengeni övezetre vonatkozó előírásokat alkalmazó országra is.

Jelenleg az EU-tagok állampolgárai – meghívólevél nélkül – az örmény külképviseleteken, a határállomásokon, illetve elektronikus úton kaphatnak beutazási vízumot.

Az örmény külügyminisztériumban úgy vélekednek, hogy Örményországot ezekből az országokból nem fenyegeti bevándorlási hullám. A vízumkényszer feloldása ugyanakkor elősegíti a turizmust, az üzleti és az emberek közötti kapcsolatok erősödését.

A honlap értesülése szerint Azerbajdzsánban vízumkönnyítések bevezetésére van lehetőség az Európai Unió vonatkozásában. Roland Kobia, az EU azerbajdzsáni nagykövete csütörtökön az azeri sajtónak nyilatkozva kifejtette, hogy erről az Azerbajdzsán és az EU közötti megbeszélések következő fordulóján lesz szó novemberben Bakuban.

Forrás: hirado.hu/erdely.ma