Oroszország – Az utóbbi öt évben csaknem megkétszereződött a HIV-fertőzöttek száma

Az utóbbi öt évben csaknem megkétszereződött a HIV-fertőzöttek száma Oroszországban – jelentette be szerdán az AIDS elleni küzdelemmel és megelőzéssel foglalkozó szövetségi központ vezetője.
Vagyim Pokrovszkij elmondta: több mint 700 ezer AIDS-et – szerzett immunhiányos betegséget – okozó vírussal (HIV) fertőzöttet tartanak nyilván az Oroszországi Föderációban.
Ebben az évben már hatvanezer új esetről tudnak, és arra számítanak, hogy az év végéig számuk elérheti a hetvenezret. A fertőzés következtében több mint 125 ezer orosz halt meg az idén.
Az AIDS elleni országos központ vezetője felhívta a figyelmet arra az aggasztó folyamatra is, hogy míg a világ 25 országában csökken a HIV-fertőzöttek száma, Kelet-Európában növekedést tapasztalnak. Ráadásul az új esetek 90 százalékát Oroszországban és Ukrajnában rögzítik.
A szakértők szerint Oroszországban a fertőzöttek körülbelül fele heteroszexuális kapcsolatban él, és a vírus a felsőbb társadalmi rétegeket is érinti. A férfiak körében több a fertőzött, mint a nők között, de a fiatal korosztályban egyre több a nő.
A legtöbb beteg a szibériai Irkutszk régióban él, ahol a lakosság másfél százaléka HIV-pozitív. Szentpéterváron, az ötmilliós lélekszámú észak-orosz nagyvárosban a fertőzöttek száma megközelíti az egy százalékot.
Vagyim Pokrovszkij, az AIDS elleni központ vezetője szerint sokkal többet kellene költeni a HIV és az AIDS megelőzésére Oroszországban. Amíg az Egyesült Államokban évente lakosonként 3-4 dollárt (körülbelül 700-900 forintot) költenek megelőzésre, addig Oroszországban csupán 3 rubelt (körülbelül 21 forintot).
Oroszországban évente 100 ezer embert kezelnek AIDS-szel. A gyógyszerek 150-180 ezer rubelbe (körülbelül 1 millió – 1 millió 300 ezer forintba) kerülnek. A jövő évi oroszországi szövetségi költségvetésben ugyanakkor csak 18 milliárd rubelt (bő 125 milliárd forintot) szánnak a HIV/AIDS elleni küzdelemre.
Forrás: MTI