putyin vladimir 02

Oroszország beleegyezett az ukrán adósság átütemezésébe

Oroszország beleegyezett az Ukrajnának nyújtott, decemberben lejáró 3 milliárd dolláros orosz hitel átütemezésébe – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport törökországi csúcstalálkozójának zárása után tartott sajtótájékoztatón Putyin úgy fogalmazott, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslatánál jobb ajánlatot tettek.
A valutaalap azt javasolta, hogy tegyék át a jövő évre a tartozás törlesztésének időpontját. Ehelyett Oroszország felajánlotta, hogy Ukrajna a következő három évben egyenlő részletekben fizesse vissza a 3 milliárd dollárt.
Az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint Putyin azzal indokolta ezt a váratlan ajánlatot, hogy Oroszország nem akarta ellehetetleníteni Ukrajnát, illetve biztosítani akarta a kölcsönbe adott pénz visszaszerzését. Az orosz elnök ugyanakkor cserébe elvárja, hogy az Egyesült Államok, az Európai Unió vagy nemzetközi pénzintézetek vállaljanak garanciát az ukrán törlesztésre. Reményei szerint ezt a kérdést december elejére le tudják zárni.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök még múlt héten pénteken is azzal fenyegetőzött, hogy Ukrajna moratóriumot mond ki tartozására, ha Oroszország nem hajlandó átütemezni a decemberben lejáró orosz hitelt. A Kreml szóvivője viszont közölte, ha Kijev nem fizet, Oroszország úgy tekinti, hogy Ukrajna államcsődben van, és bírósághoz fordul.
Ukrajna ismételten bejelentette, hogy ugyanolyan hitelkönnyítéseket követel Oroszországtól mint amilyeneket megkapott nyugati magánhitelezőktől, akikkel sikerült megállapodni 15 milliárd dollár tartozás átütemezéséről. A hitelezők vonakodva bár, de belementek, hogy magasabb kamatok fejében leírják az adósság 20 százalékát, de négy évvel meghosszabbítják a futamidőt.
Ukrajna számára létfontosságú, hogy sikeres legyen adósságátütemezése, mert különben vakvágányra juthat a Nemzetközi Valutaalap új hitelprogramja. A valutaalap igazgatótanácsa márciusban hagyta jóvá az Ukrajnának szánt új, 17,5 milliárd dolláros, négyéves futamidejű hitelkeret-programot. A stabilizációs programok, strukturális reformok támogatására szolgáló – közép- és hosszú távú – hitelkeretet biztosító kibővített megállapodással (Extended Fund Facility, EFF) a tavaly kötött készenléti hitelmegállapodást váltották fel.