Oroszország görög diplomatákat utasít ki

Oroszország úgy döntött, hogy orosz diplomaták Görögországból történt kiutasítására válaszul görög diplomatákat fog kiutasítani, de számukat, illetve azt, hogy meddig kell elhagyniuk Oroszországot, egyelőre nem határozta meg – közölte Andrej Maszlov, Oroszország athéni nagykövete csütörtökön. A görög külügyi tárca reagálásában hangsúlyozta: Moszkvának fel kell hagynia a görög belpolitikai folyamatokba történő beavatkozásával, s azzal, hogy tiszteletlenül bánik Athénnal.

„Már bejelentettük, hogy paritásos válaszlépések lesznek, de azt nem tudom megmondani, mikor, kiket és hányat (utasítunk ki), de a mostani gyakorlatot alapul véve biztosan így lesz” – hangsúlyozta Maszlov. Az orosz diplomata egyben szót ejtett arról is, hogy Szergej Lavrov orosz külügyi tárcavezető szeptemberre tervezett látogatása Görögországban a jelenlegi helyzetben nem időszerű.

Az athéni külügyminisztérium a nap folyamán reagált azokra a Moszkvából érkező vádakra, melyek szerint a görög vezetés nem folytatott párbeszédet az orosz hatóságokkal szándékairól. A tárca szerint Athén Moszkva elé terjesztette a bizonyítékokat, amelyek alapján cselekedett. Hozzáfűzte: az orosz hatóságok „nagyon is tudatában vannak, mit csinálnak az embereik”, s úgy tűnik, „igazolni akarják ezeket a törvénytelen cselekedeteket”.

„A Görögország iránti folytonos tiszteletlenségnek véget kell vetni. Senkinek sincs joga arra, hogy beavatkozzon a görög belügyekbe” – ismertette álláspontját a görög külügyminisztérium.

A tárca szerint Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő korábbi megnyilatkozása bizonyítja, hogy „nincs tisztában a mai világgal, amelyben az államok, függetlenül méretüktől, önállóak, s független, sokrétegű és demokratikus külpolitikát képesek folytatni”.