Oroszországban 24 terrortámadást akadályoztak meg tavaly

Oroszországban 2017-ben 24 terrortámadást sikerült megakadályozni – közölte Jurij Csajka orosz főügyész az irányítása alatt működő hatóság vezetőségének csütörtöki moszkvai tanácskozásán.

Mint mondta, a preventív intézkedések mellett a terroristák Szíriában elszenvedett veresége – ennek következtében az, hogy kevesebben akartak csatlakozni hozzájuk, és kevesebben tértek vissza a hadszíntérről is – hozzájárult ahhoz, hogy 16 százalékkal csökkent a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények száma.

Csajka a sokak által látogatott létesítmények és a sebezhető infrastruktúra mellett – a március 18-i elnökválasztással kapcsolatban – felhívta a figyelmet a választási körzetek és a választópolgárok védelmének fontosságára.

Beszámolója szerint a rendvédelmi szervek tavaly 1,5 ezer „szélsőséges” bűncselekményt akadályoztak meg és 972 elkövetőt azonosítottak be. A főügyész ebbe a kategóriába főképp az ország területi épsége, a közrend és a biztonság elleni anyagoknak a világhálón való terjesztését sorolta.

Jurij Csajka arra figyelmeztetett, hogy a választások közeledtével megnőtt az Oroszországban nem kívánatosnak tartott külföldi szervezetek aktivitása. Eddig hivatalosan 11 ilyen csoportot regisztráltak.