putyin vladimir 02

Putyin jelöltjei győztek a krími választáson

Az exit pollok szerint az Oroszországban kormányzó párt képviselőjelöltjei szerezték meg a szavazatok többségét az Ukrajnától elcsatolt Krím félsziget parlamentjében is.

A márciusi krími népszavazást követően az Oroszországi Föderációval egyoldalúan egyesített területen vasárnap tartott szavazáson a voksolók valamivel több mint 70 százaléka az Egységes Oroszország (JeR) jelöltjeit támogatta. A szavazóhelyiséget elhagyó választók kikérdezése alapján ismertetett becslések szerint az orosz Állami Dumában frakcióval rendelkező liberális demokraták és a kommunisták képviselői is bekerülnek a krími Államtanácsba, az ottani törvényhozásba.
Az úgynevezett egységes oroszországi szavazónapon ugyanakkor általában alacsony volt a választásra jogosultak részvétele. A különböző szintű választásokon mások mellett regionális törvényhozási képviselőkre és kormányzókra is voksoltak a szavazók. A Központi Választási Bizottság előzetes adatai szerint a régiókat eddig is irányító, a Kreml embereinek számító kormányzók többsége megkapja a posztján maradáshoz szükséges szavazati többséget. Tizenegy régióban soros, 19-ben előre hozott kormányzóválasztást tartottak. Az eddig is kormányzóként működő politikusok a szavazatok több mint 70-80 százalékát kapták meg.
Az exit pollok szerint a JeR jelöltjei magabiztosan vezetnek a moszkvai fővárosi közgyűlési választáson is.
Szergej Nyeverov, a kormányzó Egységes Oroszország párt úgynevezett főtanácsának titkára, az orosz duma alelnöke szerint a szavazás azt bizonyította, hogy „a társadalom többsége a mostani (választási) kampányban Vlagyimir Putyin államfő körül egységbe tömörült”. A politikus úgy vélte, hogy az Oroszországra nehezedő „példa nélküli nyomás” eredménye mutatkozott meg a választási eredményekben.
Az orosz Központi Választási Bizottság szerint a választások tisztességesek voltak. A kommunista párt Moszkvában ugyanakkor több mint 1500 szabálysértésről számolt be. Ezek többsége a szavazóhelyiségen kívüli, az úgynevezett mozgóurnás voksolással kapcsolatos.
A Golosz nevű oroszországi választási jogvédő szervezet honlapján közölt, az ország különböző részeiről beérkezett beszámolók ugyancsak számos visszaélésről szólnak. A Moszkvai régióban lévő Balasihában öt alkalommal is észlelték, hogy valakik több szavazólapot dobtak be egyszerre az urnába. Tömeges választási csalásról írt Szentpétervárról a Golosz egyik aktivistája. A jogvédő szervezet szerint Moszkvában nem történt csalás a fővárosi közgyűlési választáson, de országszerte 740 szabálysértésről kaptak jelzést.
Oroszország 84 közigazgatási egységében zajlottak a különböző szintű választások. 30 régióban választottak kormányzót, 14 régióban, így több kis köztársaságban helyi parlamenti választásokat tartottak. Három orosz nagyvárosban főpolgármestert, illetve polgármestert választottak.
Forrás: MTI