Putyin kész kijelenteni, hogy Moszkva nem avatkozott be az amerikai választásokba

Kész lesz kijelenteni Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy Oroszország nem avatkozott be az amerikai választásokba az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal megtartandó csúcstalálkozón – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

„Ha ezt a témát az Egyesült Államok elnöke fel fogja vetni, akkor az orosz elnök kész lesz megismételni, hogy Oroszországnak nem volt és nem lehetett köze ahhoz, ami körül ilyen gyanúsításokat bontakoztatnak ki” – mondta a szóvivő.
Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója csütörtökön elmondta, hogy Putyin a John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval folytatott tárgyalás során kijelentette, hogy Oroszország nem avatkozik be az amerikai választási folyamatba.
Peszkov hangsúlyozta: Putyin a kezdetektől fogva azt arról beszélt, hogy Oroszország kész olyan mértében fejleszteni és normalizálni kapcsolatait az Egyesült Államokkal, amilyenre az amerikai fél is hajlandó. A szóvivő szerint Putyin és Trump július 16-án „nem egyszerű” kérdések egész sorát fogja megvitatni, és a találkozót „komoly előkészítő munka előzi meg”.
Mint mondta, Helsinkit logisztikai megfontolásból választották a csúcs helyszínéül. Állítása szerint dátum kiválasztásában nem volt jelentősége annak, hogy július 15-én lesz az oroszországi labdarúgó világbajnokság döntője. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a külföldi állai vezetők számára nem szükséges külön meghívó ahhoz, hogy részt megtekintsék a torna mérkőzéseit és Oroszországban mindannyikat szívesen látják.
Elmondta, hogy Putyin nem lesz ott a Luzsnyiki Stadionban a vasárnapi orosz-spanyol negyeddöntőn, amelyre Moszkvába utazik VI. Fülöp spanyol király is. Közlése szerint az orosz vezető elfoglaltsága miatt nem szerepel a tervek között, hogy az elnök és az uralkodó találkozzon egymással.
A szóvivő meglepetését fejezte ki a CNN amerikai hírtelevíziónak azzal az értesülésével kapcsolatban, amely szerint Trump meg akar állapodni Putyinnal a szíriai amerikai csapatkivonás kérdésében. Mint mondta, az arab ország ügye „átfogó módon szerepel majd a napirenden. A CNN szerint Trump hétfőn II. Abdalláh királlyal beszélt az amerikai csapatkivonás kérdéséről.
Peszkov szerint egyeztetési problémák akadályozzák, hogy az orosz és az ukrán emberi jogi biztos egymás országában felkeresse a „politikai” foglyokat. Mint mondta, Oroszország továbbra is tarja magát a két ország elnökének a fogolylátogatás ügyében június 9-én kötött megállapodásához.