Repülőtérről raboltak milliókat fegyveresek Mexikóban

Fegyveres rablók csaptak le Mexikó guanajuatói nemzetközi repülőterén egy páncélozott furgonra, amelyből három perc alatt 20 millió pesót zsákmányoltak.

A rablók helyi idő szerint szerda este egy kisteherautóval áttörték a kifutópálya biztonsági kerítését, behajtottak közvetlenül amellé a furgon mellé, amelyből a reptéri dolgozók éppen egy repülőre rakodták volna a pénzeszsákokat, majd a zsákmánnyal kereket oldottak egy másik irányba, mindezt három perc alatt – közölte pénteken a légikikötő üzemeltetője.

Helyi médiaértesülések szerint a bűnözők 20 millió pesót (mintegy 300 millió forint) vittek magukkal, de hivatalos források ezt nem erősítették meg.

Tavaly december közepén 118 millió pesónak (csaknem 1,8 milliárd forint) kélt lába ugyancsak Guanajuato államban egy pénzszállítóból. A kifosztott járműre egy a rablás helyszínéhez közeli városban találtak rá, elásva.

Guanajuato az azonos nevű állam székhelye, Mexikó hatodik legnépesebb városa, fontos nehézipari központ. A településen számos bűnszövetkezet tevékenykedik, amelyek főleg zsarolásból, emberrablásból és üzemanyaglopásból szerzik bevételeiket.