Robbanószerkezetet találtak egy németországi karácsonyi vásáron

A Berlin melletti város rendőrségének tájékoztatása szerint a tűzszerészek úgynevezett nemkonvencionális robbanó- és gyújtószerkezetet találtak Potsdam központjában, ahol egy szabadtéri adventi vásár is működik. A rendőrség elrendelte a környék kiürítését és lezárását, a kiürítés után röviddel a Twitteren közölték, hogy „a gyanús tárgy ellenőrzött hatástalanítása sikeresen megtörtént”.

A brandenburgi belügyminiszter, Karl-Heinz Schröter elmondta: több száz kis szög mellett egy nagyobb petárdát is találtak. Ugyanakkor megerősítette, hogy a csomag vélhetően nem robbanhatott volna fel, mivel nem tartalmazott gyújtószerkezetet.
A Potsdamer Neueste Nachrichten című helyi lap értesülése szerint a szerkezet egy 40-szer 50 centiméter méretű postai küldeményben volt, amelyet egy belvárosi gyógyszertárnak címeztek. A rendőrséget a gyógyszertárból riasztották, kora délután, miután egy munkatárs felnyitotta a csomagot, és gyanús drótokat és berendezéseket látott meg benne.

A brandenburgi belügyminiszter, Karl-Heinz Schröter a nyomozás korai időszakában így nyilatkozott: a csomag röntgenkészülékkel történt átvilágítása során szögeket és porszerű anyagot találtak, ugyanakkor – mint fogalmazott – egyelőre nem világos, hogy valódi robbanószerkezetről vagy csak utánzatról van szó.

A csomagban robbanószer helyett lehetett akár gipsz vagy egy más veszélytelen por is, míg a szögek egy konzervdobozhoz hasonló fémedényben voltak – mondta, és hozzátette, hogy annak a lehetőségét is vizsgálják, hogy más helyre is szállítottak-e ilyen csomagokat. Hangsúlyozta: korai még arról beszélni, hogy merényletet terveztek volna a karácsonyi vásár ellen, ugyanis a gyógyszertár is lehetett a célpont. A gyógyszertár környékét százméteres körzetben lezárták a hatóságok.