Százezrek tiltakoztak a nyugdíjreform ellen Franciaországban

Ismét utcai felvonulásokkal tiltakoztak kedden Franciaországban a szakszervezetek a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, miközben hatodik napja folytatódott a közlekedési sztrájk.

A belügyminisztérium összesítése szerint országszerte 339 ezren, a CGT szakszervezet szerint 885 ezren vettek részt a megmozdulásokban, ami fele annyi mint az első, múlt csütörtöki tiltakozónapon.

A határozatlan idejű sztrájk meghosszabbításáról naponta döntenek a szakszervezetek, s az előrejelzések szerint szerda estig biztos, de elképzelhető, hogy péntekig folytatódnak a munkabeszüntetések, jóllehet a sztrájkolók aránya fokozatosan csökken.

A vasutasoknak mintegy harmada, de a mozdonyvezetőknek háromnegyede sztrájkol, emiatt továbbra is a vasúti közlekedésben a legjelentősebb a fennakadások, a vonatoknak mintegy húsz százaléka közlekedik. A 16 párizsi metróvonalból kilenc továbbra is zárva tart, a többin pedig csak csúcsidőben és szakaszosan közlekednek a szerelvények, az ország nyolc olajfinomítójából pedig hetet eltorlaszoltak a szakszervezeti dolgozók.

Az elkövetkező napok sorsdöntőek lehetnek a kormány számára, amely nem kíván engedni Emmanuel Macron államfő egyik legfőbb kampányígéretéből a nyugdíjrendszer megreformálásáról, és a tartósnak ígérkező sztrájkhullám ellenére a parlament elé kívánja terjeszteni a törvénytervezetet.

Édouard Philippe miniszterelnök kedd délután a nemzetgyűlésben elmondta: „nem létezik olyan varázsszó, amelynek kimondására abbamaradnának a megmozdulások”.

„Attól, mert holnap beszédet tartok, nem lesz vége a tüntetéseknek. A beszéd újabb kérdéseket fog felvetni. És ez így van jól. Lesznek kérdések és lesznek viták a parlamentben ezekről a legitim témákról” – fogalmazott a kormányfő egy nappal azelőtt, hogy a vitatott nyugdíjreformot teljes egészében bemutatja a közvéleménynek.

A tüntetéssorozat kezdete óta először Emmanuel Macron is megszólalt, és ő is magabiztosnak mutatkozott.

„Mindenki tudja, hogy ez egy elengedhetetlen reform hazánknak” – mondta az államfő keddre virradó éjjel a normadiai négyek találkozója után a hivatalában tartott sajtótájékoztatón francia újságírói kérdésre. „Nem érzek nagy nyugtalanságot” – tette hozzá a francia elnök.

A felmérések azt mutatják, hogy miközben a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, egyre többen támogatják a sztrájkot is, mert úgy érzékelik, hogy rosszul járhatnak egy új nyugdíjrendszerrel, s egyelőre nem világosak a kormány konkrét elképzelései.

A sztrájkot meghirdető radikálisabb szakszervezetek viszont egyáltalán nem támogatják a nyugdíjrendszer átalakítását és egységesítését egy pont alapú egyetemes rendszerré a jelenleg vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer helyett, amelynek egyik fő kedvezményezettjei a tömegközlekedésben dolgozók. A CFDT reformszakszervezet viszont az egységes nyugdíjrendszer mellett foglal állást és a kormány szerdai bejelentésétől teszi függővé részvételt a további tiltakozó megmozdulásokban.