Szellemileg visszamaradottnak nevezte a francia elnököt Kadhafi

Július óta harmadszor üzent népének Moammer Kadhafi líbiai vezető, aki mozgósító beszédében háborús bűnösnek és szellemileg visszamaradottnak nevezte Nicolas Sarkozy francia elnököt.

Moammer Kadhafi líbiai vezető csütörtökön felszólította híveit, hogy szabadítsák fel Bengázit a „hazaárulóktól”. „Eljött a csata ideje, készüljetek fel a menetelésre Bengáziba, Miszrátába és a nyugati hegyekbe” – buzdította követőit Kadhafi, akinek a szavait hangszórókon továbbították a főváros keleti részén összegyűlt híveihez. Július elseje óta ez volt Kadhafi harmadik üzenete.

A líbiai vezető kijelentette, hogy az ő népe a legerősebb, mivel saját méltóságát, becsületét és földjét védelmezi, és a „keresztesek”, vagyis a csapataira csapásokat mérő NATO-erők vereséget szenvednek, mert igazságtalan háborút folytatnak. „Itt vagyunk, és ezen a földön maradunk, kitartok népem mellett az utolsó leheletemig” – hangoztatta Kadhafi.

A líbiai vezető beszédében háborús bűnösnek nevezte Nicolas Sarkozy francia elnököt. Azt hangoztatta, hogy Sarkozy beszennyezte a francia nemzet történelmét, és lerombolta Franciaországnak Líbiával és a muzulmán országokkal kiépített kapcsolatait.

„Ez egy szellemileg visszamaradott ember” – mondta Kadhafi, hozzáfűzve, hogy Sarkozy keresztes hadjáratot folytatva Líbia ellen országát egy vesztes háborúba sodorta.

A mozgósító hatású beszéd akkor hangzott el, amikor a felkelők megerősítették állásaikat a nyugati országrészben, 80 kilométerre délre Tripolitól, egy stratégiailag fontos városnál, és bejelentették, hogy offenzívát indítottak Brega olajváros ellen.

mti, origo.hu