Szigorít a külföldi tv-sorozatok szabályozásán Kína

Nem adhatóak le mostantól főműsoridőben s legfeljebb 50 részből állhatnak a külföldi tévésorozatok Kínában. Lejátszásukhoz előzetes engedély szükséges.

A külföldi sorozatokat Kínában a televíziók nem sugározhatják ezentúl főműsoridőben, vagyis este 7 és 10 óra között – jelentette be a kínai állami rádió, film- és televízió főhivatal, a SARFT hétfőn.

Az importált sorozatok az összes sorozat játszási idejének csupán egyharmadát tehetik ki, s az egyes szériák legfeljebb ötven részből állhatnak – áll az új szabályozásban. Az adóknak ezen túl arra is ügyelniük kell, hogy ne sugározzanak túl sok műsort egy adott régióból – írja a SARFT közleménye, további részletek megjelölése nélkül.

A külföldi műsorok lejátszásához előzetes engedélyeztetés szükséges, és nem tartalmazhatnak erőszakos vagy vulgáris elemeket. Azok az adók, melyek megszegik a fenti előírásokat, komoly büntetésre számíthatnak. A hatóság a tartományi felügyeleti szerveket is a tv-adók fokozott figyelésére szólította fel, s a szabálysértők büntetésének szigorítását szorgalmazta.

Az új szabályok az importált tévésorozatok minőségének javítását szolgálják, illetve a hazai kulturális termékek, a Kínában gyártott filmsorozatok terjedését segítik elő a közleményben olvasható indoklás szerint.

A szigorítást megelőzően, januárban Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő így fogalmazott: a kínai kultúrát „ellenséges nemzetközi hatalmak” próbálják meg nyugatosítani. A folyamat megakadályozására és kezelésére erőteljes intézkedésekre van szükség – hangsúlyozta Hu.

Forrás: MTI