Szíriai menekülteket szállító járművet tartóztatott fel a szlovén rendőrség

A kisbuszt egy ukrán állampolgár vezette, és huszonkét szíriai menekült tartózkodott benne – közölte a szlovén rendőrség hétfőn.

Milena Trbnulin rendőrségi szóvivő a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy nem sokkal a kisbusz után egy német rendszámú autót is feltartóztattak, amelyben két szíriai állampolgár ült, mindkettő rendelkezett schengeni vízummal. Az egyik Ausztriában, a másik Németországban él, és a rendőrség azt feltételezi, hogy végig összeköttetésben álltak a migránsokat szállító gépjárművel.
A közleményből nem derül ki világosan, hogy gépkocsijuk közvetlenül a kisbusz nyomában jutott-e be a zöld határon keresztül. A szóvivő mindenestre sejtetni engedte ez utóbbi feltételezést. Megállapította: amennyiben bebizonyosodik, hogy illegálisan lépték át a határt, és bűncselekményt követtek el, akár nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak – mondta a szóvivő.
A migránsokat – akik a gyanú szerint a Rogatec-Hum határátkelő körzetében, a zöldhatáron keresztül jutottak be Szlovéniába -, elszállították egy befogadóállomásra, ahol egyelőre még nem akartak menedékjogot kérni.
A szlovén rendőrség megpróbálja visszaküldeni a menekülteket – akik között gyerekek is vannak – Horvátországba, a két ország között érvényben lévő egyezmény alapján. Bostjan Sefic, a belügyminisztérium államtitkára korábban azt mondta: Szlovénia már meg sem próbálja visszatoloncolni a migránsokat Horvátországba, mert a horvát hatóságok nem hajlandóak átvenni őket, jóllehet ez kötelességük volna.
Az elmúlt tíz napban közel négyezer migráns érkezett Szlovéniába, ahol a közhangulat egyre ellenségesebb a migránsokkal szemben.
A Dnevnik című szlovén hetilap hétfőn arról számolt be, hogy szombaton Ljubljanában első ízben tüntettek bevándorlók ellen. Az „Ez itt Szlovénia” és a „Radikális Ljubljana” néven létrejött csoportok azt hangoztatják, hogy Szlovéniának teljesen le kell zárnia határait Horvátországnál, és kijelentették: példaképként tekintenek Orbán Viktor magyar miniszterelnökre – írta a lap.
Szerintük Miro Cerar baloldali kormánya hallgat a kellemetlenségekről és a károkról, amelyeket a gazdasági bevándorlók és a menekültek okoznak az államnak annak ellenére, hogy nem maradnak az országban. A tüntetők azt is felrótták, hogy a migránsokkal szimpatizálók túl sok teret kapnak a médiában.
A bevándorlók elleni tüntetés közben egy másik csoport a menekültek befogadása mellett állt ki. Mindkét csoportban körülbelül háromszáz résztvevő demonstrált.