Szolgálatba állt a világ legnagyobb anyahajója

Nagyszabású rendezvény keretében, Donald Trump amerikai elnök jelentétében tartották a világ jelenlegi legnagyobb anyahajójának szolgálatba állításának ünnepét Norfolkban, az amerikai haditengerészet egyik legfontosabb bázisán. Több mint háromszáz méteres hosszával jelenleg ez a világ legnagyobb hadihajója is egyben. Azonban nem nő ezáltal jelentősen az Egyesült Államok tengeri ereje, mivel a közel 52 éve szolgálatban álló USS Enterprise nevű anyahajót ezután törlik a flotta állományából.

337 méter hosszú, több mint 110 ezer tonna, és közel 18 milliárd dollárba került a világ legnagyobb hadihajója, amit az Amerikai Egyesült Államok szombattól használatba is vett, miután egy ünnepség keretében szolgálatba állt több amerikai hírportál tudósítása szerint. Fedélzetén négyezernél több katona 75-nél több harci repülőeszközt is működtethet több száz tonnányi bombával, rakétával.

Az Egyesült Államok 38. elnökéről elnevezett Gerald R. Ford repülőgép-hordozó és testvérhajói egy új hajóosztályt képviseli, vagyis az első új tervezésű hajó a több mint 40 éves Nimitz-osztály óta. Szolgálatba állítása azt is jelenti, hogy az eddigi – méretbeli – csúcstartó Nimitz-osztályú anyahajók az amerikai tengeri dominancia rangsorában a második helyre kerülnek.

Összesen több mint 20 új rendszerrel büszkélkedhet a USS Gerald R. Ford.

Trump a történelemről, Mattis csodáról beszélt

Először James Mattis védelmi miniszter szólalt fel, ebben úgy fogalmazott: mától egy csodálatos hajó a világ legerősebb haditengerészetének lesz a része.

Trump a névadó néhai elnökre, Gerald R. Fordra utalva úgy fogalmazott: Ő tudta, hogy a múltra büszkének kell lennie, ha magabiztosak akarunk lenni a jövőben. A fegyveres erők tagjaihoz a következő szavakat intézte: azok, akik a haderőben szolgálnak, az élő történelem részei. A hajón történő szolgálatot “igazán nagyszerű kalandnak” nevezte.

Kiemelte: ezt az erőt jelképezi az új repülőgép-hordozó is, hiszen ha megjelenik a láthatáron, az Egyesült Államok ellenségei “reszketni fognak”. Kijelentette: az amerikai katonai erőnek nincs párja, és napról napra erősebbek lesznek.

Beszédben köszönetet mondott a ifjabbik Bush kormányának két tagjának, a hajóért sokat lobbizó volt alelnöknek, Dick Chaney-nek, valamint az akkori védelmi miniszternek, Donald Rumsfeldnek is. Azt mondta: “Nyerni fogunk. Győzelem, győzelem, soha nem veszítünk. Győzni fogunk.”

Úgy tudni, további két ilyen típusú repülőgép-hordozó építését tervezik, egyiküket állítólag a meggyilkolt John F. Kennedy elnök nevét viseli majd.