Támadásnak minősítették a koppenhágai robbanást

Támadásnak minősítette a dán rendőrség szerdai közleményében a koppenhágai adóhivatalnál előző este történt robbanást és nyomozást rendelt el.

A detonációnak a helyi sajtó szerint nem voltak áldozatai, de a sajtóban megjelent felvételeken látszik, hogy az épület homlokzatán és bejáratán súlyos károk keletkeztek. A hatóságok gyorsan reagáltak a robbantásra, és több utcát is lezártak, éjszaka pedig szünetelt a vasúti forgalom a közeli Nordhavn állomáson is. A hadsereg bombaszakértői vizsgálják a helyszínt.

„Egyelőre túl korai feltételezésekbe bocsátkozni arról, ki vagy kik állnak a robbantás mögött” – jelentette ki Jorgen Bergen Skov országos rendőrkapitány.

Morten Bodskov dán adóügyi miniszter szerdán Twitter-bejegyzésében felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte az előző nap történt incidenst, a lehetséges tanúkat pedig arra kérte, haladéktalanul jelentkezzenek a rendőrségen. Az adóhivatal szerdán zárva maradt, Bodskov szerint az alkalmazottak otthonról dolgoznak.