Titokzatos betegség Közép-Amerikában – 24 ezer halott tíz év alatt

Rejtélyes betegség terjed járványszerűen Nicaragua és El Salvador csendes-óceáni partvidékén.

A kór tíz év alatt 24 ezer áldozatot szedett és több ezren szenvednek a betegség szövődményeitől. Az áldozatok nagy része mezőgazdasági munkás, legtöbben a cukornádültetvényeken dolgoztak. Több külföldi lap, így a BBC is megdöbbentő riportokat közölt a helyszínről.

A krónikus vesebetegség (CKD) nevű kór már a második számú halálokká lépett elő az itt élő férfiak körében. A betegség máshol is ismert, de ilyne méretekben még sehol nem okozott problémát. A helyzet valóban aggasztó, 2000 óta 24 ezer halálát okozta El Salvadorban, illetve Nicaraguában – e két ország érintett ugyanis a kór járványszerű terjedésében. Isabel Rodrigez, El Salvador egészségügyi minisztere tavaly már szóvá tette a nemzetközi segítség elmaradását, mondván a betegség aláássa az ország egészségügyi rendszerét.

Az egészégügyi szakértők többnyire csak találgatják az okokat, de egybehangzó vélemény, hogy az emberek túlhajszoltsága, illetve a műtrágyákból származó többféle mérgező anyagok együttesen tehetők felelőssé az itt élők egyre romló egészségi állapotáért. A krónikus betegség, tartós vesekárosodást okozhat, és ha nem diagnosztizálják időben, márcsak dialízissel tartható fenn a beteg állapota. Mivel a kór sokáig tünetmentes, általában csak akkor derül ki a baj, amikor már visszafordíthatatlan.

A fejlett világban a betegség elsődleges oka a cukorbetegség és a magas vérnyomás, amelyek az egyre nagyobb mértékű elhízás, mozgáshiány miatt alakulnak ki. De előidézhetik olyan fertőzések is, mint a HIV, a vírusos hepatitisz, vagy a tuberkulózis. A közép-amerikai embereknél viszont egyiket sem mutatták ki, ezért sincs egyöntetű álláspont, hogy mi váltja ki a betegséget. Az elmúlt években elvégzett vizsgálatok azonban adtak némi fogódzót. Kimutatták ugyanis, hogy valamennyi érintettek mezőgazdasági, vagy más nehéz fizikai munkát végeznek. Így arra jutottak, hogy a mérgező vegyi anyagok – növényvédő szerek, gyomirtók – rutinszerű használata lehet az egyik kiváltóok. Nem mellékes az sem, hogy az itt használt vegyi anyagok zömét az Egyesült Államokban és Európában is betiltották. Ráadásul mindenféle védőfelszerelés nélkül használják ezeket.

Politikai kérdéssé váltbetegseg1

2006-ban a Világbank kölcsönt folyósított volna Nicaragua legnagyobb cukorgyárának egy új üzem megnyitásához. Az ültetvényeken dolgozó munkások, illetve védőik azonban felemelték szavukat a kölcsön ellen, mondván, hogy a munkakörülmények és a vegyi anyagok használata csak tovább táplálja a járványt. Válaszul a bank beleegyezett abba, hogy finanszírozzon egy tanulmányt, amellyel megpróbálnák azonosítani a járvány okát.

A bizonyítékok leginkább arra utalnak, hogy a hőstressz lehet az oka ennek a betegségnek – szögezték le a kutatók. A kutatócsoport úgy találta, a betegség nem csak a cukornádültetvényeken dolgozókat érinti, azonosították a kikötői munkásoknál, illetve bányászoknál is. Közös ezeknél az embereknél, hogy végkimerülésig dolgoznak, ráadásul nagy melegben. A nem megfelelő folyadékpótlás pedig szintén nem tesz jót a vesék működésének. A sok munka kényszer is, mivel teljesítmény alapján fizetik őket, sokszor erejüket felülmúlva tudják csak biztosítani családjuk megélhetését.

És nincs kiút. Ha valaki már megbetegedett, az életben maradásért folyamatosan kellene járnia dialízisre, a kezelésre azonban keveseknek van pénzük. A munkáltatók persze elhárítják a felelőséget, mondván, nincs bizonyítva, hogy a vegyszerek vagy a munkakörülmények állnak a betegség kialakulása mögött. Ennek ellenére mégis bevezettek néhány változást a munkavállalók egészségét védve. Egyórás ebédszünetet engedélyeznek például, és folymatosan figyelik, hogy elegendő folyadékot vegyenek magukhoz a munkások, sőt, van olyan cég, amelyik vizsgálatokra is elküldi dolgozóit, hogy rendben van-e a veseműködésük.

A helybéliek viszont állítják, annak ellenére, hogy tisztában vannak az ületvényeken való munka kockázataival, nem tudnak váltani, mivel nincs más munkalehetőség.

 

forrás:hvg.hu