Tömegek tiltakoznak Hongkongban a kínai kiadatási egyezmény ellen

Tízezrek vonultak vasárnap Hongkong utcáira az ellen a törvényjavaslat ellen tüntetni, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát.

A hongkongi rendőri vezetők önmérsékletre szólították fel a tömeget – jelentette a kormány által finanszírozott RTHK hongkongi műsorszolgáltató. A rendőrség több mint kétezer tisztet mozgósított a megmozdulás miatt.

A szervezők reményei szerint több mint 500 ezren vesznek részt az eseményen. Legutóbb 2003-ban gyűlt össze ennyi ember a szigorúbb nemzetbiztonsági törvényekre vonatkozó javaslat ellen tiltakozva. A tervezetet végül elvetették.

A Reuters hírügynökség szerint a környék visszhangzott a javaslat ellen tiltakozók skandálásától, míg mások Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását követelték. A Reuters szerint a tiltakozók a parlament épületéhez vonulnak.

A hírügynökség szerint hasonló tiltakozásokat terveztek 25 másik városban világszerte, köztük Londonban, Sydneyben, New Yorkban és Chicagóban.

A törvénytervezetről szerdán kezdenek el vitázni a hongkongi törvényhozásban. Ha a javaslatot megszavazzák, Hongkong kiadhat szökevényeket Kínának, Tajvannak és Makaónak is, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A város kormányzójának a kiadatási kérelem beérkezésekor jogában állna előterjeszteni egy elfogatási indítványt, amelyről bíróság határozna.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy gondolják, hogy Peking a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használhatja a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának. Hongkongi tisztségviselők szerint azonban senkit sem adnak ki, ha politikai vagy vallási üldözés, kínzás vagy halálbüntetés fenyegeti.

A javaslat miatti aggodalmakat fokozták azok a szombati hírek, amelyek szerint a főbíró megrótta a felsőbíróság egyik bíráját, mert az aláírása feltűnt a tervezet elleni egyik nyilvános petícióban.

A törvénytervezet ellenzői már többször utcára vonultak, április végén több ezer ember demonstrált Hongkongban a javaslat elvetését követelve.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státuszt élvező város az„”egy ország, két rendszer” elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához.

Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, és igyekszik növelni a befolyását.