Tömegesen menekülnek Líbiából Tunéziába

Több mint 10 ezer ember, többségében egyiptomi menekült el szombaton Líbiából Tunéziába a két ország közötti legnagyobb, rász-dzsedíri határátkelőnél – közölte a tunéziai vörös félhold szervezetének egyik illetékese, humanitárius válságnak nevezve a menekültáradatot és segítséget kérve. Egy hét alatt hozzávetőleg 40 ezren lépték át a határt ennél a határállomásnál, közöttük 15 ezer egyiptomi. „Ez már humanitárius válság, a befogadó helyek túlzsúfoltak, az emberek a szabad ég alatt alszanak, kérem az egész világot, siessen segítségünkre, a világnak segítenie kell Egyiptomot polgárai hazaszállításában” – hangoztatta az illetékes.

 

 

A menekültáradat egy hete indult meg, majd a hét közben egyre többen vették az irányt Tunézia felé, főleg azt követően, hogy a 42 éve hatalmon lévő Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia, Szaif al-Iszlam hétfőn „külföldi elemeket” vádolt meg azzal, hogy a lázadásra szítottak, s szerinte egyiptomiak, valamint tunéziaiak állnak az összeesküvés mögött.

 

 

Az éjszakai lövöldözések után Tripoliban vasárnap délelőtt ismét nyugalom honol – jelentette az ANSA olasz hírügynökség tudósítója a helyszínről. Jelentése szerint az éjjel egyes és sorozatlövések zaja hallatszott, de reggelre megszűntek a lövöldözések. A város nappal békés, éjszakánként válik veszélyessé – fűzte hozzá a tudósító.

 

Vasárnap reggel nyugodtnak tűnt a helyzet, az utakat autók lepték, nem volt jele különösebb biztonsági intézkedésnek. A jelek szerint a kormány szilárdan a kezében tartja a főváros fölötti ellenőrzést. Az iskolákban ismét megkezdődött az oktatás, és néhány élelmiszerüzlet is kinyitott. A kereskedelmi tevékenység az elkövetkező órákban még aktívabbá válik – közölték helyi illetékesek. A benzinkutaknál sorok alakultak ki. Benzin ára jelenleg literenként 13 eurócentnek megfelelő összeg. A kormány további üzemanyagár-csökkentést ígért.

 

Több mint százezren menekültek el eddig Líbiából az ENSZ szerint

 

Több mint százezren – zömükben egyiptomi és tunéziai vendégmunkások – menekültek el Líbiából a szomszédos országokba – jelentette vasárnap az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának genfi központja (UNHCR). A szervezet közlése szerint az érintett országokban a UNHCR segélyalakulatai az egyiptomi és a tunéziai hatóságokkal, valamint nem kormányszervekkel együttműködve segítenek az erőszakcselekmények elől menekülőkön. Csak a szombati napon több mint 10 ezren lépték át a líbiai-tunéziai határt, és az illetékes szervek szerint humanitárius válsághelyzet alakult ki.

MTI 

(MTI)