Tovább csökkent az oroszok száma

Tovább csökkent az oroszok száma a legfrissebb népesség-összeírás szerint. Az orosz statisztikai intézet, a „Rossztat” március utolsó napjaiban hozta nyilvánosságra a 2010-es összeírás előzetes eredményeit. A statisztikai mutatók továbbra is rossz demográfiai helyzetről árulkodnak, bár az előrejelzések alapján várhatóak voltak.

Oroszországban utoljára 2002-ben volt népesség-összeírás, amely már akkor nyugtalanító adatokat hozott. A nyolc évvel ezelőtti összeírás az orosz lakosság számát 145,1 millióra tette. Ez 1,8 millió fős lakosságcsökkenést jelentett az előző összeíráshoz képest, amely még a Szovjetunió idején, 1989-ben zajlott. Hivatalosan már 1999-ben kellett volna statisztikát számolni Oroszország szerte, ám a ’90-es évek kritikus orosz gazdasági helyzete miatt erre nem volt lehetőség. Az eredményekbe azonban igencsak belejátszott az, hogy a Szovjetunió felbomlása után sokan emigráltak az orosz területekre – főleg Moszkvába – a korábbi szovjet tagköztársaságokból.

A legújabb orosz népesség-összeírást 2010-ben végezték el, október 14-25 között. Egyelőre csak előzetes eredményeket hoztak nyilvánosságra, de a „Rossztat” adatai szerint a teljes átfogó vizsgálat és adatfeldolgozás 2013-ig tart majd. Az összeírást szintén egy világgazdasági krízis előzte meg, így lehetett tartani tőle, hogy a betervezett eseményt 2013-ra halaszthatják, de Putyin kabinetje mégis zöld utat adott neki 10,5 milliárd rubeles költségvetés mellett (körülbelül 70 milliárd Ft), amely 2013-ig elérheti a 17 milliárd rubelt is.

A március utolsó napjaiban előzetesen publikált eredmények szerint az orosz lakosság tovább csökkent, és immár 142,9 milliót tesz ki. Az eredmény úgy is sokkoló lehet az orosz állampolgárok számára, hogy összességében azt mondhatjuk, az előrejelzések által várható volt. Alig nyolc év alatt Oroszország lakossága így 2,2 millió emberrel csökkent, vagyis az ország 1,6%-nyi lakosát veszítette el, még a számottevő bevándorlás ellenére is.

Érdekes eredményeket hoztak a régiók szerinti statisztikák: e szerint Oroszország 20 régiójában történt népességnövekedés (többek között a két fő városban, Moszkvában és Szentpéterváron, illetve Asztrahanyi régióban és Krasznodárban), az ország többi 63 régiójának a lakossága azonban csökkent. Ez azonban nem minden: a legnagyobb növekedést Oroszország észak-kaukázusi régiói produkálták: a terrorista merényletekről elhíresült Csecsenföld és Dagesztán lakossága többet növekedett, mint a Európa legnagyobb városa, Moszkva. Összehasonlításul Moszkva lakossága az elmúlt nyolc év alatt 10,9 százalékosos növekedést mutatott, Csecsenföld és Dagesztán pedig 15-15 százalékkal növekedett.

A leginkább az orosz lakosság a Komi, a Tajmirszki és a Kamcsatkai régióban csökkent: közel 12%-kal.

Moszkva lakosságát a népesség-összeíráson 11,5 millióra tették, ez azonban sokkal magasabb lehet az illegális bevándorlók miatt, akik feltehetőleg nem vettek részt az összeírásban. Szentpétervár lakossága a statisztika szerint 4,8 millió fő.

 

A 2010-es népesség-összeírás egyébként hasonló tendenciákat mutatott, mint a korábbi, 2002-es. Akkor is a legjobban Csecsenföld lakossága növekedett – összesen 77 százalékkel, a korábbi 0,6 millióról 1,1 millió főre. 2002-ben meglepő eredményt hozott a moszkvai összeírás is, a korábban 8,5 millióra becsült lakossághoz képest hivatalosan 10,4 millió embert regisztráltak. A legjobban nyolc évvel ezelőtt – akárcsak 2010-ben – az orosz Távol-Kelet lakossága csökkent, Csukcsföldön rekord mértékű 28 százalékkal.

A régiókra lebontott összlakosság számadatain kívül a női és férfi megoszlás adatit is publikálták a „Rossztat” honlapján. Ebből az derült ki, hogy 10,5 millióval több nő van Oroszországban, mint férfi. Ez azonban némileg megtévesztő is lehet, hiszen a nők átlagéletkora az országban sokkal magasabb, mint a férfiaké, és a számarányokból következő különbségek 29 éves kor fölött mutatkoznak meg, 70 éves korukra pedig kétszer annyi nő lesz, mint amennyi azonos korú férfi.

A demográfiai, gazdasági, szociális és más egyéb mutatókat jelző adatok 2013 második felében kerülnek majd nyilvánosságra.

Kitekintő