Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Új belügy- és külügyminisztert neveztek ki Egyiptomban

Új belügy- és külügyminisztert neveztek ki Egyiptomban

 

Nabil al-Arabi személyében vasárnaptól új külügyminisztere van Egyiptomnak. Néhány órával korábban a korábbi belügyminisztert váltották le.

 

Vasárnap két fontos poszton is változás történt az egyiptomi kormányban. Délután a belügyminiszter távozását közölte a Mena egyiptomi hírügynökség, később pedig új külügyminszter kinevezéséről adott hírt. A minsztercserék azt jelzik, hogy Hoszni Mubarak volt elnökhöz kötődő előző vezetés tagjait fokozatosan kiszorítják a hatalomból.

Az eddigi külügyminiszter, Ahmed Abul Geit a Mubarak-korszak egyik fontos személyiségének számított. S noha Mubarak a most leváltott belügyminisztert, Mahmud Vagdit már a tömegdemonstrációk január végi kitörése után nevezte ki, a tüntetők ragaszkodtak távozásához, mondván, hogy ő is a régi gárda tagja.

Mubarak február 11-én mondott le államfői tisztségéről példátlan tömegtüntetések hatására. A tüntetők követelték azt is, hogy a kormányt tisztítsák meg a régi hatalmi elit tagjaitól. Az új belügyminiszter Manszúr el-Eszavi tábornok lett, aki a Mena által idézett nyilatkozatában kijelentette, hogy elsődleges feladatai közé sorolja a közbiztonság megerősítését. A külügyminiszteri tisztséget Ahmed Abul Geittől Nabil al-Arabi vette át.

Forrás: origo.hu

Read previous post:
Janukovics eltörölte a hologramok használatát.

  Március 3-án Viktor Janukovics rendeletet írt alá, amelyben eltörölte a dokumentumok, illetve árucsoportok védelmére szolgáló hologram kötelező alkalmazását –...

Close