Új miniszterelnököt nevezett ki az iraki elnök

Mohammed Taufík Allávi korábbi távközlési minisztert nevezte ki kormányfővé szombaton Bagdadban Barhám Száleh iraki elnök – jelentette az INA iraki állami hírügynökség.

Allávi a Twitteren tett közzé egy videót, melyben bejelenti, hogy az államfő kormányalakítással bízta meg. Az iraki törvények értelmében erre egy hónap áll rendelkezésére. Allávi üzenetében azt ígérte, hogy előrehozott választásokat fognak tartani, és a korrupció elleni harc mellett kötelezte el magát. Egy úttal ígéretet tett arra is, hogy megvédi a kormányellenes tiltakozókat, és felelősségre fogják vonni azokat, akik tiltakozók haláláért felelősek.

„Azt kérem, hogy folytassák a tiltakozást, mert ha nincsenek velem, akkor magamra maradok, és semmit nem tudok tenni” – szólt a tiltakozókhoz az új kormányfő, világossá téve, hogy a tiltakozókhoz fog fordulni abban az esetben is, ha az országot irányító politikai pártok megpróbálnak ráerőszakolni miniszterjelölteket a kormányalakítás során.

Ádil Abdel Mahdi kormányfő novemberben jelentette be lemondását, miután a biztonsági erők több száz embert lőttek agyon a politikai elit és a korrupció ellen tartott tömeges megmozdulásokon. A kialakult helyzet miatt az iraki síita muszlimok legtekintélyesebb vallási vezetője Ali asz-Szísztáni ajatollah is többször előrehozott választások kiírására szólította fel a kormányt.