Újabb erős földrengés Japánban – kiürítették a fukusimai erőművet

A 7-es erőssegű rengés után 10 centiméteres hullámok érték el a partokat, a fukusimai erőművet átmenetileg kiürítették.

Erős földrengés rázta meg vasárnap reggel Japán északkeleti részét, áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések.

Az északkeleti partokat tíz centiméteres tengerár érte el, ezt követően az NHK tv-csatorna jelentése szerint le is fújták a szökőárriadót. A földlökés nyomán nem jelentettek károkat, illetve áldozatokat. Az amerikai geofizikai szolgálat először 7,3-es erősségűre becsülte a rengést, majd ezt az adatot 7-es erősségre módosította.

A rengés helyi idő szerint vasárnap reggel tíz óra előtt három perccel történt, fészke tíz kilométer mélyen a tengerfenékben volt. A rengés ugyanabban a körzetben volt, ahol a március 11-i pusztító, 9-es erősségű fölmozgás következett be, amely az általa keltett szökőárral több mint 22 ezer halálos áldozatot követelt, és súlyos károkat okozott a fukusimai atomerőműben.

A fukusimai erőműben a cunamiriadó nyomán leállították a helyreállítási munkálatokat, és átmenetileg evakuálták a szakembereket, de közölték, hogy újabb károk nem keletkeztek.

Híradó