Kezdőlap » Kitekintő » Világ » Újabb légitámadás Tripoli térségében

Újabb légitámadás Tripoli térségében

 

Újabb légitámadás kezdődött hétfőn este a líbiai főváros, Tripoli térségében. Szemtanúk jelentése szerint az est leszállta után pár órával működésbe lépett a líbiai légvédelem, és robbanások is hallatszottak arról a környékről, ahol Moammer Kadhafi líbiai vezető irányító központja van.

 

Ezt az épületegyüttest korábban már találat érte. Bemondta a külföldi támadás hírét az állami televízió is. Ez a harmadik éjszaka, amelyen Tripolit támadják a nyugati szövetségesek.

Egy későbbi kormányszóvivői tájékoztatón az hangzott el, hogy szombat óta “sok áldozatot” szedtek a légitámadások, de pontos adatot nem közöltek. A felsorolt célpontok közt volt Tripoli, Zuára, Miszráta, Szirt és Szebha is. Az utóbbi környéke Moammer Kadhafi líbiai vezető törzséé.

“Elsősorban a repülőtereket vették célba. Szebhát ma (hétfőn) bombázták. Rajtaütöttek egy kis halászkikötőn is Tripolitól 27 kilométerre nyugatra. A legtöbb áldozat Szirt polgári repülőterén volt” – mondta a szóvivő.

Eközben a líbiai hadsereg azt állítja, hogy visszafoglalta Miszrátát. A Kadhafi líbiai vezetőhöz hű katonaság visszafoglalta a felkelőktől Miszráta nyugat-líbiai várost – jelentette hétfőn az al-Arabija hírtelevízió kormányforrásokra hivatkozva. További hírt nem közöltek és az elégtelen hírközlési körülmények miatt az értesülést nem lehetett azonnal ellenőrizni.

Korábban a város lakói elmondták, hogy a Kadhafi-erők tüzet nyitottak a felkelők kezén lévő városban gyülekezett fegyvertelen tömegre, és polgári személyeket élő pajzsként használtak fel a légitámadások idején. A szóvivő azt is mondta, hogy még folyik “a terrorista elemek” felkutatása.

Forrás: MTI

Read previous post:
A költészettel lehet a legjobban csajozni

Fiatal filmesek saját pénzből csináltak dokumentumfilmet, amelyben 44 költő beszél arról, miért lehet értelme 2011-ben is az irodalomnak. A dokumentumfilm...

Close