Véglegesítették a Nabucco jogi kereteit

Véglegesítették a Nabucco gázvezeték támogatási szerződéseit. Magyarország nevében Fellegi Tamás miniszter írta alá a beruházás jogi kereteit rögzítő megállapodást. A projektben résztvevő összes ország felvállalta, hogy biztosítja az engedélyezési, hatósági eljárásokat.

Több mint egy évig tartó szakértői tárgyalásokat szentesítettek aláírásukkal a tagországok képviselői. A következő lépésben a Nabucco-projekt szervezésével foglalkozó társaságnak össze kell állítania egy üzleti tervet, amely a finanszírozásnak is az alapja lehet – mondta Fellegi Tamás miniszter.

„Nyilvánvaló, hogy piaci forrásból kell finanszírozni a Nabucco-projektet azzal együtt, hogy reményeink szerint ebbe európai uniós forrás is kerülhet, hiszen az unió kezdeményezte és elismerte a Nabuccót saját projektjének” – magyarázta.

A Nabucco gázvezeték Törökország keleti határától az ausztriai Baumgartenig húzódik majd, átszelve Bulgáriát, Romániát és Magyarországot.

MR1-Kossuth Rádió alapján