Videóüzenetet tett közzé az Iszlám Állam vezetője

Öt év után videóüzenetet tett közzé az Iszlám Állam terrorszervezet többször is halottnak vélt vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi. A dzsihadisták fő médiumának számító al-Furkán hétfőn ismertetett, vélhetően a közelmúltban készült 18 perces felvételen azt mondta, bosszút akarnak állni harcosaik megöléséért és bebörtönzéséért.

A 18 perces videófelvételen, amely az elején látható felirat alapján áprilisban készülhetett és hitelességét egyelőre nem sikerült független forrásból megerősíteni, többek között azt mondta, nyolc országban 92 műveletet hajtottak végre. Méltatta a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadásokat, azt hangoztatva, hogy a szíriai Baghúzban rájuk mért vereség megtorlásaként követték el őket.

Ez a dzsihadisták vezetőjének első megjelenése azóta, hogy 2014-ben az iraki Moszul városában beszédet mondott az an-Núri mecsetben.