Zelenszkij állítása szerint sosem találkozott vagy beszélt Giulianival

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy sosem találkozott vagy beszélt Rudolph Giulianival, Donald Trump személyes ügyvédjével, akinek ukrajnai tisztségviselőkkel folytatott megbeszélései most részét képezik az amerikai elnök alkotmányos felmentésére irányuló eljárással kapcsolatos vizsgálatoknak. „Sosem találkoztam Giulianival. Telefonon sem beszéltem vele soha” – szögezte le Zelenszkij.

A képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi a múlt héten jelentette be, hogy egy névtelen bejelentés nyomán vizsgálatot indítanak a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között még júliusban lezajlott telefonbeszélgetés ügyében. A vizsgálat célja, mint leszögezte, az elnök alkotmányos elmozdítási eljárásának megindítása.

A kifogásolt beszélgetésben Trump nyomatékosan, többször is azt kérte Zelenszkijtől, hogy segítsen feltárni Joe Biden volt alelnök és fia jövedelmező üzleteit Ukrajnában. Biden jelenleg a legesélyesebb pályázó arra, hogy a demokraták elnökjelöltje legyen, tehát Trump legvalószínűbb riválisa a jövő évi elnökválasztásokon. Trump kérése így felveti annak a gyanúját, hogy elnöki hatalmával visszaélve alá akarta ásni politikai ellenfelének választási esélyeit.

Rudolph Giuliani a napokban több televíziós interjúban is elismerte: az elnök ügyvédjeként az elmúlt hónapokban többször is tárgyalt az ukrán kormány tisztségviselőivel, köztük Zelenszkij egyik bizalmasával, Andrej Jermakkal, hogy rávegye őket, indítsanak eljárást Ukrajnában Biden és fia ellen.