Tudomány a sportban

Hogyan lehet az emberi teljesítőképességet egészségkárosodás nélkül növelni? Milyen pozitív hatásai vannak a rendszeres testmozgásnak? Kérdések, amelyekkel a sporttudományokkal foglalkozó kutatók naponta találkoznak. A rohamosan fejlődő interdiszciplináris tudományág művelői azonban nem csupán élettani, hanem társadalmi szempontból is vizsgálják a szabadidős tevékenységként és szórakozásként is népszerű sportot.


– A sporttudománynak két nagy területe különböztethető meg: a fiziológiai, biológiai, illetve a társadalomtudományi megközelítés. A sport sokak számára egyre inkább szórakozást és üzletet is jelent, nem csupán testmozgást és egészségmegőrzést, ezért külföldön és Magyarországon egyaránt felerősödött az e témákkal kapcsolatos tudományos tevékenység. Neves folyóiratokban jelennek meg publikációk a kutatási eredményekről – mondta az mta.hu-nak nyilatkozva Tihanyi József, az MTA doktora, az Akadémia Sporttudományi Munkabizottságának elnöke. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja a fő kutatási irányok közül kiemelte az élsporttal kapcsolatban gyakran emlegetett teljesítménynövelés problémáját. Mint mondta, az emberi szervezet terhelhetőségének határai éppúgy a vizsgálatok fókuszában állnak, mint az, hogy miként kerülhetők el a sérülések a nagy fizikai igénybevétel ellenére, ha pedig mégis megsérült a sportoló, milyen módszerekkel lehet az állapotát leghatékonyabban javítani. Az MTA doktora fontos iránynak nevezte azokat a vizsgálatokat is, amelyek révén kiderül, hogy egy-egy adott személynek a genetikai kódja alapján milyen edzés javasolható.

– Az élsporttal kapcsolatos kutatásokról gyakrabban lehet hallani, de legalább ilyen fontosak azok a kérdések, hogy miként lehet neveléssel, pedagógiai eszközökkel a sportolást napi rutinná, az élet természetes velejárójává tenni már gyermekkorban – hangsúlyozta Tihanyi József. A professzor ennek kapcsán a rendszeres testedzés egészségmegőrző hatását bizonyító kutatási eredményekre hívta fel a figyelmet. Az Akadémia Sporttudományi Munkabizottságának elnöke példaként említette az emberi szervezetben sok kárt okozó szabadgyökök vizsgálata nyomán megfogalmazott megállapításokat, amelyek szerint a sportolás révén a daganatos megbetegedésekkel szemben is ellenállóbbá válik a szervezet.

Azt, hogy a sokszínű és összetett sporttudomány igazi interdiszciplináris terület, mi sem bizonyítja jobban, mint a sportot társadalomtudományi megközelítésből vizsgáló kutatók egyre gyarapodó száma. – A sport hatalmas üzlet világszerte, nem véletlen tehát, hogy ma már nem nehéz olyan közgazdászt találni, aki e kérdés specialistájaként dolgozik – említett egy népszerű területet Tihanyi József. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja a szociológiai kutatások témái közül egy-egy szurkolótábor társadalmi összetételének vizsgálatát emelte ki, míg a pszichológia sporttudományi jelenléte kapcsán arra hívta fel a figyelmet: bevett szokássá vált, hogy egy-egy nagy megmérettetés előtt pszichológus készíti fel a versenyzőket.

– A társadalomtudományi kutatásokkal foglalkozóknak van egy előnyük természettudós kollegáikkal szemben. Nincs szükségük drága műszerekre – hangsúlyozta Tihanyi József, hozzátéve, hogy Magyarország nem szűkölködik felkészült szakemberekben, de az infrastrukturális háttér színvonala már hagy kívánnivalókat maga után. Az MTA doktora szerint ennek egyik oka a forráshiány, az, hogy alig van olyan pályázat, amelyen a sporttudományos témákkal foglalkozó körülbelül 200 hazai kutató indulhatna.

 Forrás: mta.hu