Kezdőlap » Kitekintő (oldal 1340)

Kitekintő

Főpolgármester-helyettes: nem szűnik meg a József Attila Színház

Határozottan cáfolta Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes, hogy megszűnne a József Attila Színház, a Magyar Nemzetnek, Népszavának és Népszabadságnak is kifejtette: színházi célú hasznosítási pályázatot írnak ki, és ha ez eredménytelen lenne akkor vezetői pályázaton keresnek megfelelő embert a színház igazgatására. A Magyar Nemzet szombati számában idézi Csomóst, aki szerint Méhes László, az intézmény jelenlegi vezetője pánikot kelt és “alattomos ...

Bővebben »

Áprilistól közvetlen hírszolgáltatóvá válik az MTI

A mostani számítások szerint az MTI jelenlegi híreinek mintegy 70 százaléka válik ingyenessé és naponta mintegy 50 fotó. A tervek szerint áprilistól válik közvetlen hírszolgáltatóvá az MTI, várhatóan ettől az időponttól válik ingyenessé a hírügynökség híreinek, fotóinak nagyobb része – közölte az MTI szolgáltatási vezérigazgató-helyettese pénteken Zalakaroson, a Magyar Tulajdonú Független Hírportálok első találkozóján tartott előadásában.

Bővebben »

Megkezdődött az RMDSZ kongresszusa

  Nagyváradon megkezdődött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tizedik – tisztújító – kongresszusa, amely a várakozások szerint új fejezetet nyit a szövetség huszonegy éves történetében. Az RMDSZ eddigi elnöke, Markó Béla, aki tizennyolc esztendőn keresztül állt a romániai magyarok e szervezetének az élén, ezúttal nem jelölteti magát újra a posztra. Három személy mérkőzik meg egymással szombaton a csaknem 560 ...

Bővebben »

Tiltás helyett megosztanák a füstöt a vendéglátóhelyek

  Az ország gazdasági érdekeivel ellentétes lenne, ha a kocsmákból és éttermekből kitiltanák a dohányosokat, inkább meg kell osztani a vendéglátóhelyeket az ügyben – közölte a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) pénteken az MTI-vel. Az MVI szerint felelőtlenség, hogy egyéni indítványként kerül az országgyűlés elé a nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény ...

Bővebben »

A dél-tiroliak kettős állampolgárságáért gyűjtöttek aláírásokat Ausztriában

  Az olaszországi német ajkúak kettős, osztrák-olasz állampolgárságát kezdeményező aláírásokat adott át szerdán egy dél-tiroli párt az osztrák parlamentnek – közölték parlamenti képviselők. A Dél-tiroli Szabadság elnevezésű párt összesen több mint húszezer aláírást gyűjtött össze Ausztria és az 1919-ben Olaszországhoz csatolt Dél-Tirol területén.

Bővebben »

Pedagógus-konferencia Debrecenben

  Debrecenben oktatásügyi konferenciát tartottak magyarországi és Kárpát-medencei pedagógusok részvételével. A konferencián minden hazai pedagógusképzési intézmény képviselői részt vettek, de érkeztek pedagógusok, előadók Kolozsvárról, Szatmárnémetiből és a szlovákiai Komáromból is.

Bővebben »

A vendéglátóhelyeken is betiltják a dohányzást?

A BKV megállói után a vendéglátóhelyeken is tilos lehet a dohányzás országszerte. Az origo.hu internetes portál úgy tudja: a hamarosan a parlament elé kerülő fideszes törvényjavaslat szerint az éttermekben, kávézókban és kocsmákban is tilos lesz rágyújtani. Az egészségügyi államtitkárság támogatja a tervet. A tiltás lehetősége az előző kormány idején is felmerült, azonban a kabinet végül a vendéglátó- és a dohányipari ...

Bővebben »