A gyermekkor pótolhatatlan kellékei a játékok. Ahogy minden kisfiúnak kell, hogy legyen egy autója vagy labdája, úgy a kislányok sem nőhetnek fel babák nélkül.

Ha tehetném, bátorságot, hitet és erőt ajándékoznék a Zápszonyi Általános Iskola igazgatójának, Turóci Menyhértnek.

Rovatunk rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy időről időre terítékre kerül egy-egy hagyományosnak egyáltalán nem mondható mesterség. Ezek közé tartozik legutóbbi interjúalanyom, Nigriny-Demeter Adrienn foglalkozása is, aki évek óta pályázatíróként tevékenykedik a Beregszászi Református Egyházközségben, valamint két éve programmenedzsere a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Alapítványnak. Az egyrészről nagy odafigyelést, pontosságot, elkötelezettséget, másrészről rugalmasságot és kreativitást igénylő munkájáról beszélgettünk.   – Honnan származol? ...

Szó, mi szó, egyáltalán nem szokványos mesterségről beszélünk, amikor a zsalukőkészítés szakmáját akarjuk bemutatni. Kárpátalján az építkezés területén a zsalukő viszonylag újdonságnak számít, s alig két évtizedes múltra tekint vissza.

Bátran állíthatom, hogy amiről a falu boltosa nem tud, az meg sem történt. Valljuk be, van ebben némi igazság, hiszen míg megkapjuk a reggeli friss kenyeret, kiválogatjuk a kosarunkba a gyümölcsöt és zöldséget, bőven van időnk beszélgetni a pult másik oldalán állóval. Tőle első kézből értesülhetünk a község eseményeiről: ki halt meg, ki született; kinél kapható malac, kinek eladó a ...

Kárpátalján régi szokás, hogy az áruba bocsátani kívánt jószágokat, terményeket, termékeket a kapura kiírt táblán hirdetik a gazdák. Találkozhatunk eladó tengerivel, malaccal, napos csirkével, borral, gyümölccsel és még sok más portékával. Batáron például jóféle akácmézet kínálnak megvételre az egyik háznál, amelyben Danku Mihály él a családjával. A kétgyermekes apuka közel tíz éve foglalkozik méhészettel. Vele beszélgettem.

„…egy lélekkel és egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját” – olvashatjuk Pál apostolnak A rómaiakhoz írt levelében.

 Különös öröm számomra, amikor olyan fiatallal találkozom, mint Keresztyén Gabriella, aki tudatosan vállalja a kárpátaljai életet. Tudatosan, hiszen két év németországi munka után – látván az itthoni és az ottani élet közti különbséget – úgy döntött, hogy hazajön Kárpátaljára, s az évek során szerzett tapasztalatokat, tudást itt kamatoztatja.

Kárpátalján a hagyományos szakmák mellett, mint amilyen az asztalos, a szobrász, a kádár, fazekas és szövőmester, számos fiatal foglalkozik különleges kézműves tevékenységgel. A fesztiválokon, falu- és városnapokon ma már találkozhatunk gyöngyszövőkkel, pólófestőkkel, és egyéb, érdekesnek tűnő kis szakmák képviselőivel.

 Van egy település Kárpátalján, amely messze földön híres szőtteseiről, s ahol a gyerekek szinte az anyatejjel szívják magukba a szövés mesterségét.