Kezdőlap » Sorozatok » Akikre büszkék lehetünk » Akikre büszkék lehetünk… Interjú Fodor Gyulával

Akikre büszkék lehetünk… Interjú Fodor Gyulával

Az érettségi előtt álló tanulóknak komoly dilemmát okoz a pályaválasztás problémája. El kell dönteniük, hogy mivel szeretnének foglalkozni a későbbiekben, mik a kitűzött céljaik, s fel kell mérniük, hogy ezekhez a célokhoz milyen lehetőségek párosulnak.

A megfelelő felsőoktatási képzést kiválasztva azon is el kellene gondolkodniuk, hogyan tudnak a jövőben valamit visszaadni az őket képző intézménynek, illetve az őket támogató közösségnek a képzésükbe fektetett energiáért cserébe.
Jelenlegi interjúalanyunkat idézve „az a fő cél, hogy minél több, hasznos tudással felvértezett diplomás magyar legyen vidékünkön, akik valamiképpen hozzá tudnak járulni a magyarság megmaradásához, az itteni magyar közösség felvirágoztatásához.” Fodor Gyula a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) Földtudományi Tanszékének megbízott docenseként a kárpátaljai magyar közösség fennmaradásán, az értelmiségi réteg bővítésén fáradozik.

− Mondjon pár szót gyerekkoráról, középiskolai tanulmányairól!
− A beregszászi járási Mezőgecsén születtem 1977-ben. Az általános és középiskolai tanulmányaimat a szomszédos településen, a Tiszacsomai Középiskolában végeztem, ahol 1994-ben érettségiztem.
Ezután felvételt nyertem a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola (a mai Nyíregyházi Főiskola – a szerk.) éppen akkor induló beregszászi speciális képzésére, földrajz-angol szakra. Így az első hallgatók egyike voltam az új, kárpátaljai magyar főiskolán. Ha jól emlékszem, negyvenketten nyertünk akkor felvételt. Én azóta is hű maradtam az intézményhez, hiszen csak annyi időre hagytam el, amíg főiskolai diplomámat egyetemi szintűre egészítettem ki a Debreceni Egyetemen. 2002 augusztusában kerestek meg a főiskoláról, hogy visszajönnék-e ide tanítani. Ekkorra már felvettek a Debreceni Egyetem Földtudományi Doktori Iskolájába, valószínűleg ennek köszönhetően esett rám a beregszászi intézményi vezetők választása. Egy ilyen megtisztelő felkérésre az ember általában igent mond. Én sem tettem másként, elfogadtam az állásajánlatot. Mindemellett már 1998-tól a Beregszászi Magyar Gimnáziumban is dolgoztam földrajz- és angoltanárként. Három éven át mindkét helyen tanítottam, majd 2005-ben, amikor első és egyetlen ballagó gimnáziumi osztályomat útjára engedtem, a főiskola főállású oktatója lettem.

− Hogyan jött az ötlet, hogy a beregszászi főiskolát választja tanulmányai helyszínéül?
− Eredetileg nem ez volt a szándékom. Már csak azért sem, mert amikor először szóba került a továbbtanulás lehetősége, még nem is létezett az intézmény. Eredetileg a Nyíregyházi Főiskolára akartam felvételizni. Azonban időközben megtudtam, hogy a tervek szerint ’94 szeptemberétől már Beregszászban is lesz képzés. Mivel Nyíregyházára néhány pont híján úgysem vettek fel a választott angol-ukrán szakra, adta magát a lehetőség, hogy az új, hazai képzésre is jelentkezzem, itt már földrajz-angol párosításra. A főiskolai évek alatt végig dolgoztam a Tiszacsomai Középiskolában, ahol pár hónappal korábban érettségiztem. Az iskola igazgatója szinte a felvételi döntés másnapján hivatott, hogy lenne-e kedvem ott dolgozni. Természetesen igent mondtam. Napközis tanárként kezdtem, majd az első tanévem folyamán megüresedett az angoltanári állás, valamivel később pedig földrajzórákat is kaptam. Egészen 1998-ig, a főiskola befejezéséig tanítottam ott, ezután kerestek meg a Beregszászi Magyar Gimnáziumtól.

− Nem volt nehéz összeegyeztetni a tanítást a tanulással, nem volt megterhelő?
− Elég nehéz volt, de úgy éreztem, bírom a terhelést. Nem is bántam meg, hogy belevágtam a munkába, jó kis gyakorló évek voltak azok. Ennek is köszönhető, hogy később nyugodt szívvel fogadtam el a gimnázium hívását.

− Mindig is tanár szeretett volna lenni?
− Nem igazán. A saját felvételim idején meg azóta is gyakran hallottam, hogy azok mennek tanárképzőbe, akiket máshova nem vettek fel. Amikor a tizedik osztály környékén el kellett gondolkodnom a hogyan-hova-továbbon, nem nagyon volt ötletem. Végül szüleim buzdítása és támogatása volt a döntő abban, hogy a tanári pályát választottam. Bár a középiskolát ukrán nyelven végeztem, magyarul akartam továbbtanulni, így indultam el a Nyíregyházi Főiskola, majd a beregszászi speciális képzés irányába.

− Hol végezte a doktori iskolát? Hogy sikerült a védés?
− Mivel az egyetemet Debrecenben végeztem, adta magát az ottani doktori képzés ötlete. 2010-ben védtem meg doktori disszertációmat, tehát akkor kaptam meg a tudományos fokozatot, amelynek már az ukrajnai honosítása is folyamatban van. Túl vagyok az ukrajnai védésen, amely tavaly novemberben volt a Kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetemen. Így már csak az ukrajnai diplomát várom, remélem, hamarosan az is a kezemben lesz. A hazai védés talán könnyebb volt, mint a magyarországi, köszönhetően a debreceni védésen előzetesen szerzett tapasztalatoknak.

− Mit adott Önnek a főiskola?
− Mindenekelőtt biztos tudást, amellyel munkába mertem állni. Büszke vagyok rá, hogy soha nem kilincseltem állásért, mindig a munka keresett engem, s úgy tűnik, ezt a főiskolának is köszönhetem. Az itt kapott tárgyi, pszichológiai-pedagógiai tudással és a tanítási gyakorlatok tapasztalatával mertem kilépni a „nagybetűs életbe”. A főiskola sok emberi, baráti kapcsolattal is megajándékozott, amelyeket a mai napig igyekszem ápolni.

− Mit javasolna az érettségi előtt állóknak, miért érdemes a Rákóczi-főiskolát választani?
− Pár éve volt egy felvételi szlogenünk, miszerint ha valaki azt szeretné, hogy ne csak diplomája, hanem tudása is legyen, akkor válassza a főiskolát. Itt a magyar fiatalok ingyenesen, anyanyelvükön tanulhatnak, ami óriási pluszt jelent. Az ukrán középiskola után bennem is itt tudatosult, hogy mi az igazi irány: magyarként Kárpátalján azért kell dolgozni, hogy száz év múlva is legyen itt magyar közösség. Mindenki majdani személyes boldogulásán túl az a fő cél, hogy minél több, hasznos tudással felvértezett diplomás magyar legyen vidékünkön, akik valamiképpen hozzá tudnak járulni a magyarság megmaradásához, az itteni magyar közösség felvirágoztatásához. Annál is inkább, mert a magyar értelmiségi réteg igencsak elvékonyodott Kárpátalján. Ennek helyreállításán, megerősítésén kell ügyködni, hiszen ők „viszik a hátukon” az egész közösséget. Én is ezen igyekszem dolgozni, és erre buzdítanék minden felvételi előtt álló fiatalt. Emellett az ukrán államnak is be kell bizonyítaniuk, hogy nem másodrendű állampolgárok, vagy nem az örök vesztes szerepére kárhoztatott etnikum tagjai. Meg kell mutatniuk, hogy ebből a magyar közösségből fel tudnak emelkedni olyan emberek, akik hírnevet szerezhetnek maguknak és nemzetüknek a tudományos, művészeti s egyéb életben egyaránt.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
More in interjú, oktatás
Fiatal az marad, aki tanul Oklevélátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán

Végéhez érkezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Felnőttképzési Központjának 2012-2013-as tanéve. Az ünnepélyes tanévzárót március 2-án,...

Close