Kezdőlap » Sorozatok » Akikre büszkék lehetünk » Akikre büszkék lehetünk… Interjú Pecsora-Erdélyi Évával

Akikre büszkék lehetünk… Interjú Pecsora-Erdélyi Évával

Pecsora-Erdélyi Éva a Rákóczi-főiskola angol-történelem szakos hallgatójaként szerzett diplomát. Kilenc éve tanít a Beregszászi Magyar Gimnázium angoltanáraként, jelenleg az anyai teendők töltik ki mindennapjait, ugyanakkor útban van második szótára és doktori disszertációjának megírásán dolgozik.

– Mondanál pár szót magadról, középiskolai tanulmányaidról?
– Pecsora-Erdélyi Évának hívnak, 1982-ben születtem Beregszászban. A 2. számú orosz tannyelvű középiskolában kezdtem meg tanulmányaimat, három évig tanultam az intézményben, majd a 6. Sz. Általános Iskolába írattak át szüleim, amelyet a Beregszászi Magyar Gimnázium követett, s itt szereztem érettségit. Ezután felvételt nyertem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára (II.RF KMF), angol-történelem szakra.

– Hogyan jött az ötlet, hogy orosz iskolába adnak, gondolom a szüleid döntése volt…
– Ez volt a hozzánk legközelebb fekvő iskola, s korábban a tanintézmény óvodájába jártam, amelynek az utolsó éve egyben egy felkészítő év volt az iskolakezdésre. Ezért egyértelmű döntése volt a szüleimnek, hogy továbbra is itt maradjak.

– Miért váltottál?
– Én ugyan nem emlékszem rá, de édesanyám állítja, hogy autodidakta módon kezdtem el magyarul betűket tanulni, olvasgatni, s egy nap előálltam azzal, hogy magyar iskolába szeretnék járni. Bár a legtöbb ismerősöm orosz iskolába járt, akadtak barátnőim, akik magyar iskolában tanultak, és a szüleim engedtek a kérésemnek, s átírattak a 6-os iskolába.

– Miért döntöttél a beregszászi főiskola mellett?
– Elég egyértelmű volt, hogy itt tanulok tovább, valahogy adta magát a lehetőség. Helyben van a képzés, a szüleim is örültek neki, hogy nem kell elutaznom. Engem az vonzott a leginkább, hogy egyszerre két szakon tanulhatok és két felsőfokú diplomát szerezhetek, ráadásul ingyenes az oktatás. Mivel sikerült a felvételi, nem volt kérdés, hogy itt folytatom tovább, még Magyarország sem jött szóba, holott a végzős osztálytársaim 90%-a oda szeretett volna felvételizni.

– Máshová nem is jelentkeztél?
– Nem, mindent egy lapra tettem fel. Meg voltam győződve róla, hogy ennek sikerülnie kell. Tíz éves korom óta angol különórákra jártam, nagyon szerettem a nyelvet. A történelem iránti érdeklődés valamivel később jött, de nagyon jó tanáraim voltak, így könnyen ment a felkészülés.

– Hogyan teltek a főiskolás évek?
– Eseménydúsan. Mint említettem, az angol mindig könnyen ment, a történelmet valamivel később szerettem meg, de aztán átbillentek az arányok, hiszen a doktori képzést már történelemből folytattam tovább. Ebben nagyon nagy szerepe volt Soós Kálmán rektor úrnak, aki egyben a vezető tanárom is volt. Igazából ő volt az, aki megszerettette velem a tantárgyat, és teljesen más szemszögből látatta, mint ahogy azt korábban tanultuk.
A főiskola utolsó három évében a Zrínyi Ilona Szakkollégiumba is felvételt nyertem. Az ottani kutatásaim tárgyát a szovjet rendszer kiépülése képezte Kárpátalján 1944 és 1953 között. A levéltári kutatások némi nehézséget okoztak, mivel hétpecsétes titokként védték az ide vonatkozó adatokat, többször is visszadobták az engedélyemet. A könyvtárakból viszont hozzájuthattam korabeli újságokhoz, valamint szakirodalomhoz. Illetve sikerült interjúkat készítenem több olyan személlyel, akik testközelből élték meg az adott korszak eseményeit.

– Mi történt a főiskola után?
– 2005-ben szereztem diplomát, de már egy évvel korábban munkába álltam angoltanárként a Beregszászi Magyar Gimnáziumban. A főiskola után felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Történelmi Doktori Iskolájába, ahol az első év után halasztanom kellett, mivel annyi órát kaptam a gimnáziumban, hogy nem lehetett összeegyeztetni a tudományos munkát a tanítással. Egy év múlva folytattam a tanulmányaimat, ahol abszolutóriumot szereztem. A szakmunka védése még hátra van, de közben megszületett a kislányom, így ez anyai teendőim miatt még várat magára.

– A tanítás a végleges cél számodra?
– Igen. Már akkor meg voltam győződve arról, hogy tanítani akarok, amikor jelentkeztem a főiskolára. A diákévek és az iskolákban eltöltött gyakorlatok csak megerősítettek ebben az elhatározásban, mint ahogy az is, hogy egy kiváló intézményben, tehetséges diákokat taníthatok.

– Nem szeretnél történelemmel foglalkozni, ha sikerül fokozatot szerezned?
– Nem zárkózom el semmi elől. A két diplomámnak köszönhetően lehetőségem van arra, hogy bármit hozzon az élet, fel legyek készülve rá. Nyilván szeretnék történelmet is tanítani, de amíg erre nem adódik lehetőség, addig az angolban is tökéletesen ki tudok teljesedni. Szeretek a tanulókkal foglalkozni, felkészíteni őket a továbbtanulásra, hiszen nekem is nagy élmény, amikor sikeresen felvételiznek, ez egy visszaigazolás arról, hogy jól végzem a munkámat.

– Egy szótárt is készítettél a tanulók számára…
– Ez egy háromnyelvű tematikus szótár kezdőknek: Tanulj nyelveket egyedül! címmel, amely Margitics Marianna ukrán és Szabó Éva magyar szakos kollégák közreműködésével jött létre. Különböző témák szerint csoportosítottam a szavakat. A kicsik egyszerűen tudják használni, könnyen kiigazodnak benne, és olyan témákat tartalmaz, amelyeket nap mint nap felhasználhatnak a házi feladatok elvégzése közben. Magyar, angol és ukrán nyelvű a szótár, mivel a nyelvterület peremén élünk, ezért szükségesnek látom ezen nyelvek elsajátítását az érvényesüléshez.
Útban van egy másik szótár is, de az már az érettségizőknek szól. Komolyabb, naprakész témákat tartalmaz, már nagyobb terjedelemben. Az a célom vele, hogy megkönnyítsem a tanulók felkészülését akár egy magyarországi emeltszintű nyelvvizsga letételéhez, akár az itteni külső független teszteléshez.

– Mit adott Neked a főiskola?
– Elsősorban tudást. Ingyenesen, anyanyelvemen tanulhattam, ráadásul egyszerre két specialist szintű diplomát szereztem. A főiskola nem csak szakmát ad, hanem egy olyan alappal indítja el diákjait a nagybetűs életbe, amellyel térségünkben és külföldön egyaránt megállják a helyüket, s egy olyan védőhálót is biztosít, amelyre manapság nagy szükség van az érvényesüléshez.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
More in interjú
A zene a génjeinkben van

Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdal­énekes­nővel kárpátaljai szereplése után beszélgettünk el arról, hogy mit jelentettek egykor, s mit jelentenek ma a népdalok.

Close