Kezdőlap » Sorozatok » Akikre büszkék lehetünk » Akikre büszkék lehetünk… Interjú Popovics Zsuzsannával

Akikre büszkék lehetünk… Interjú Popovics Zsuzsannával

Diploma nélkül szinte elképzelhetetlen hosszú távú, megbízható munkahelyet szerezni. Korábban a középfokú oktatás is elegendő volt egy óvónői vagy tanítói állás betöltéséhez. Napjainkban már számos, évtizedek óta pedagógusi munkakörben dolgozó embernek kellett szembesülnie azzal a ténnyel, hogy magasabb fokon képzett munkaerőt találtak helyette. Ilyenkor két választási lehetőség adódik: vagy a továbbtanulás mellett döntenek az érintettek, és 30-40 évesen ismét a padok mögé ülnek (ami semmiképp sem hátrány, hisz az élethosszig tartó tanulást segíti elő), vagy kénytelenek búcsút inteni munkahelyüknek. Az első utat választóknak biztosít lehetőséget a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, hisz levelező tagozatai lehetővé teszik, hogy a jelentkezők munkahelyük feladása nélkül szerezzenek képesítést, s az elsajátított tudásanyag segítségével feladataikat magasabb szinten, nagyobb hozzáértéssel végezzék majd. A Rákóczi-főiskola számos kurzust és pályázati lehetőséget is kínál hallgatóinak.
Kitűzött célunk néha nem valósul meg, könnyen letérhetünk vagy letéríthetnek róla. Popovics Zsuzsannának egy elégtelen orosz nyelvű fogalmazás, számára kellemetlen szakpárosítások kellettek ahhoz, hogy ne matematika, történelem vagy földrajz szakos tanár legyen. Számára a tanítói szak, s egy, a főiskolán meghirdetett újságírói pályázat és nagy adag vállalkozó szellem adta meg a kezdő lépéseket ahhoz, hogy napjainkban a magyarországi Petőfi Népe című megyei lap munkatársaként dolgozhasson. Cikksorozatunk jelenlegi számában vele büszkélkedünk.

− Mondjon pár szót gyerekkoráról, középiskolai tanulmányairól!
− Zápszonyban végeztem az általános iskolát, az első magyar nyelvű “nulladik, előkészítő” évfolyamot követően orosz nyelven. Első tanárom − egy katonatiszt felesége − egy szót sem beszélt magyarul, az osztály pedig oroszul. Anna Fedoszejevna ennek dacára megtanított bennünket oroszul írni-olvasni, beszélni orosz nyelven. A megértéssel már voltak gondjaim, a mai napig nem tudok például földrajz, biológiai, kémiai szakkifejezéseket magyarul (és már oroszul is elfelejtettem). A középiskolát Beregszászban végeztem, a 2-es számú orosz középiskolában ezüstéremmel, kiváló minősítéssel. Az egyetemi felvételin mégis megbuktam az orosz fogalmazás vizsgán. Így nem lett belőlem matematikatanár, aminek eredetileg készültem.
− Miért döntött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola mellett?
− Amikor felvételt hirdetett a beregszászi főiskola (akkor még a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kárpátaljai tagozataként) nem volt kérdés, hogy magyarul szeretnék továbbtanulni. Azért a tanító szakon, mert az első évben minden más angol párosítással indult, én pedig németet tanultam mind az általános, mind a középiskolában. Így nem lett belőlem sem földrajzos, sem történész.
− Hogyan tudta a későbbiekben hasznát venni tanulmányainak?
− Tanító szakon végeztem. Tanulmányaim ideje alatt is tanítottam a Zápszonyi Általános Iskolában (napközisként, majd ének-zenét, ukrán nyelvet, magyar történelmet fakultatív tantárgyként). Ha nem tanultam volna felsőoktatási intézményben, rövid úton elküldtek volna a munkahelyemről, amint lett volna helyettem szakképzett munkavállaló. Ez később be is jött: sok utánam végzett fiatal “váltotta” a nyugdíjba vonuló pedagógusokat. Fontos még, hogy jelentkeztem a főiskolán meghirdetett újságíró pályázatra. Ott figyeltek fel rám a Kárpátalja című, induló megyei hetilap alapítói. Írásaim alapján Kacsur Gusztáv, leendő főszerkesztő megkeresett, és állást ajánlott az akkor még csak tervezett szerkesztőségnél. Ugrás volt az ismeretlenbe, de vállaltam a kihívást, és otthagytam a tanítást. Mit mondjak, azóta sem bántam meg…
− Jelenleg hol dolgozik?
− Magyarországon, a Duna—Tisza közén megjelenő Petőfi Népe megyei napilapnál. Főállásban, immár harmadik éve. Mellette “visszataláltam” a pedagógiához is, szabadidős programokat vezetek gyerekeknek.
− Mit adott Önnek a főiskola?
− Tudást, önbizalmat, diplomát. Az induló intézmény lelkes vezetői, tanárai (beleértve a nyíregyházi oktatókat is) megtanítottak az emberismeretre, a tudásszomj és a kíváncsiság soha fel nem adására. Persze ez utóbbi vélhetően velem született adottság.
− Mi tetszett itt a legjobban?
− Hogy jóban-rosszban, örömben, bánatban együvé tartozónak érezhettük magunkat a főiskolán, egy közösség voltunk. Hogy mindenben kiálltak mellettünk a főiskola megálmodói, létrehozói, mindezt úgy, hogy mi magunk nem is ismertünk minden részletet. Csak később, az újságírói munkám során jöttem rá: nem mi, sokat tanuló, a vizsgákon megfelelni akaró diákok szereztünk magunknak diplomát, ez legalább akkora érdeme az értünk dolgozó Orosz Ildikónak, Brenzovics Lászlónak, Kálmán tanár úrnak (Soós Kálmán, a főiskola nemrég elhunyt rektora – a szerk.), és még folytathatnám a sort.
− Van olyan főiskolás diákélménye, melyet szívesen megosztana az olvasókkal?
− A nyári Irka-táborok, a felső-Tisza-vidéki egyhetes gyakorlataink a legszebb emlékeim. Punykó Mária, az Irka gyermekfolyóirat főszerkesztője szervezte évente, minden részletre odafigyelve. Kedves emlék még, amikor az utolsó főiskolai évben a zápszonyi iskolában az akkor másodikos Rita kislányom osztályában lehettem egy hónapig a tanító néni. Ja, és ne felejtsem, hogy petíciót írtunk a főiskola vezetésének. Az okára már nem emlékszem, de köze volt Pál Lajos tanár úrhoz és az ének-zenei órákhoz. És még egy. Főiskolásként a falusi turizmus fejlesztése jegyében jártam először a budai várban. Az egyik évfolyamtársammal sírva néztük a főváros éjszakai látképét, mondván, talán soha többé nem lesz módunk újra látni. Álmodni sem mertük, hogy valaha lesz “nagyútlevelünk”, pénzünk a “csak úgy” utazásra. Szerencsére az élet igazolta, hogy kár volt kishitűnek lennünk.
− Ön szerint miért érdemes a beregszászi főiskolát választani?
− Mert a magyar fiatalok boldogulását tűzte céljául. Mert nekik született, értük létezik. Becsüljék meg a mostani diákok.
− Mit köszönhet a főiskolának?
− Emberi tartást, magabiztosságot a nálam sokkal okosabb emberek körében is. Mert tudom, hogy minden megtanulható, a céljaink pedig azért fogalmazódnak meg bennünk, hogy amikor megértünk rá, beteljesedjenek.

Pallagi Marianna
KÁRPÁTALJA.ma
More in interjú
Akikre büszkék lehetünk. Interjú Kutasi Erzsébettel

„A főiskolán tanulsz? Ugyan mit érsz el vele? Úgysem fogadják el sehol a diplomádat. Öt évet elpazarolsz az életedből, s...

Close