Akikre büszkék lehetünk… Interjú Székely Gusztávval

– Verbőcön születtem 1981-ben. Helyben jártam óvodába és itt végeztem az általános iskolai tanulmányaimat is. 1996-tól a Nagyszőlősi 3. sz. Perényi Zsigmond Középiskolában tanultam tovább, itt szereztem érettségit 1998-ban, majd ugyanebben az évben felvételiztem az akkori Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolára. Történelem–földrajz szakra nyertem felvételt, s öt év után, 2003-ban sikeresen be is fejeztem a tanulmányaimat.

– Egyértelmű volt, hogy a főiskolát választom. Tudatos döntés volt, máshová nem is felvételiztem. A történelem és a földrajz szak állt a legközelebb hozzám, illetve vonzott még a kémia és a biológia is, de ekkor még 1998-ben vagyunk, épphogy önállósult a tanintézmény. Még kevesebb szakirány közül lehetett választani, de szakpárosítások voltak, ami előnyt jelentett más intézményhez képest.

– Úgy gondolom, hogy átlag főiskolásként éltem. Amikor tanulni kellett, tanultunk, amikor lehetőség volt rá, akkor lazítottunk. Nagyjából ez volt a képlet. Igyekeztem mindig megfelelően felkészülni a vizsgákra, illetve abszolválni az adott tantárgyakat, amelyek vizsgaként vagy beszámolóként előttem álltak.

– Jó hangulatú közösség alakult ki az évek folyamán, szertettünk tréfálkozni, akár a vizsgák alatt is. Egyszer két nyíregyházi tanár vizsgáztatott minket földrajzból. A barátainkkal már a teremben voltunk, amikor az egyik csoporttársunk, aki kissé mindig szórakozott volt, bejött, kihúzta a tételét és a pad felé indult. Egyikünk megkérdezte tőle, hogy nem vesz-e szőlőt (téli vizsgaidőszak, az egyik tanár vett saját részre pár fürtöt). A társunk természetes módon megfordult, visszament a tanárokhoz, tört magának a szőlőből, s csak mikor a helyére ért – és mi a nevetéstől majd kiestünk a padból –, akkor jött rá, hogy talán nem kellett volna megkínálnia magát. Szerencsére a tanárok is jól fogadták az apró tréfánkat. Ilyen és hasonló élményekben volt részünk, amelyekre ma is jól esik visszagondolni.

– A diplomaszerzést követően egy évet kihagytam, nem álltam munkába. Nem volt megfelelő munkahely a közelben, továbbá jó volt ez az időszak pihenés gyanánt, így nem helyezkedtem el.

A 2005/2006-os tanévtől a Salánki Mikes Kelemen Középiskolában kezdtem történelemtanárként dolgozni. Tulajdonképpen ma is ez a fő munkahelyem, a történelem és a földrajzórák mellett jogot és egyéb tantárgyakat is oktatok.

2008-tól a Verbőci Református Egyházközség presbitere, illetve egyházi jegyzője vagyok. Idő közben házasságot kötöttem Orbán Mariannával, jelenleg két gyermekünk van.

2009-től a KMPSZ elnökségi tagjaként tevékenykedem, 2012-ben felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Történelem és Néprajzi Doktori Iskolájába, jelenleg másodéves doktorandusz hallgató vagyok. Kutatásaimat a magyar középkor területén folytatom, illetve a régiók középkorát, a Felső-Tisza-vidéki vármegyéket kutatom az Árpád-, illetve az Anjou-kor időszakában. Korábban a Salánki Íjászkör tagja voltam, de egyéb elfoglaltságaim nem tették lehetővé, hogy továbbra is aktívan részt vegyek a hagyományőrző csoport munkájában. 2013-tól a KMKSZ Verbőci Alapszervezetének elnökhelyetteseként Verbőc és a szomszédos Feketepatak közössége kulturális életének szervezője, alakítója vagyok.

– A kikapcsolódást tulajdonképpen számomra a munka, a tudományos kutatás jelenti. Hobbiként továbbra is íjászkodom, a hagyományőrzés fontos szerepet játszik az életemben.

Nem sok időm jut kikapcsolódásra. A család, egyéb teendők, állandó kötöttségek ezt nem igazán teszik lehetővé, de azért néha szakítok rá időt.

– Ha elkezdünk valamit, azt illik befejezni. Ennek fényében próbálok időt szakítani a doktori kutatásaimra. Elsődleges cél megszerezni az abszolutóriumot, majd a disszertációírás és a védés következik. Nem szeretném nagyon elnyújtani ezt a folyamatot. Nem lesz könnyű dolgom, hisz az általam kutatott téma és terület, annak politikai és hatalmi képe nincs feltérképezve. A régió periférikus jellegéből adódóan és egyéb okokból kifolyólag ez nem egy kutatott terület. Nehéz megbirkózni a középkori latinnal is.

– Mivel egyébként is kutatásokat folytatok, így fontosnak tartottam, hogy ez intézményes keretek között történjen. Nem gondolkodom nagy távlatokban, lépésről lépésre haladok. Bizonyára lehet építeni a fokozatszerzésre, de elsősorban magamnak szeretnék bizonyítani.

– Diplomát, s a tudást, amelyet az intézmény biztosít a hallgatói számára. A tanáraim indítottak el a tudományos úton a kutatói tevékenység vonatkozásában, amelyen most is járok. Külön köszönet illeti Soós Kálmán tanár urat, akinek témavezető tanárként fontos szerepe volt abban, hogy a kutatói pályát választottam. Sokat köszönhetek neki.
Gondolkodásbeli változást, műveltséget biztosít a főiskola. Véleményem szerint az intézmény megadja azt, amire egy kárpátaljai magyar fiatalnak szüksége van a boldoguláshoz.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma