Akikre büszkék lehetünk. Interjú Szekunda Anikóval

Amit a tudás mellett magába szív a hallgató az iskolapadban vagy a főiskolai előadótermekben, a későbbiekben a katedrán állva azt adhatja vissza a következő generációnak.

Ezt a jó példát láthatjuk beszélgetőtársam életében, aki tanárként nem csak a középiskolásoknak adja át tudását, de időről időre segíti és irányítja annak az intézménynek a hallgatóit, ahol egykor ő itta a tudást és műveltséget. Szekunda Anikóval munkájáról és családjáról beszélgettem.

– Mit tudhatunk gyermekkorodról?
– 1979-ben születtem Nagydobronyban. Az általános- és középiskolát szülőfalumban végeztem. Ezt követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára felvételiztem.

– Miért a főiskolára esett a választásod?
– Sok lehetőségem nem volt. Ungvár és Beregszász közül volt lehetett választani, ha angolt szerettem volna tovább tanulni. Én az utóbbi mellett döntöttem, ezt találtam számomra megfelelőbbnek, mivel itt anyanyelvemen tanulhattam tovább. 1997-ben jöttem a főiskolára. Nagyon jó volt, hogy itt szakpárokat tanulhattunk. Én angol–földrajz szakos lettem.

– Melyik volt a főszakod?
– Az angolt már a középiskolában is nagyon szerettem, de ez akkor még nem volt számomra nyilvánvaló, hogy melyik szak lesz az, amelyikben elhelyezkedem majd a későbbiekben.

– Hogyan jellemeznéd az akkori főiskolai életet?
– Az eltelt évek távlatából nekem csak szép emlékeim vannak a diákéveimről. Akkoriban még kevesen voltunk a főiskolán, és nagyon családias és baráti volt a hangulat. Mindenki mindenkit névről ismert. A terepgyakorlatok összehozták a csoportokat. Baráti hangulatban teltek a főiskolás évek, jó viszonyt alakítottunk ki a tanárokkal és egymással. Sok diáktársammal máig is tartjuk a kapcsolatot. A mi csoportunk, az angol–földrajz szak számított a legnagyobb csoportnak, noha mi is csak tizenegynéhányan voltunk. A diákévek alatt szoros barátságok alakultak. Nagydobronyiként kicsit messze volt Beregszász, így nem jártam be minden nap, hanem albérletben laktunk. S a tanulás mellett mindig jutott idő a szórakozásra is.

– Ma is tartjátok a kapcsolatot?
– A beregszásziakkal tartjuk a kapcsolatot. Azokkal viszont, akik messze kerültek, csak alig találkozunk.

– Ma már te is beregszászinak mondhatod magad…
– Régóta itt élek. A főiskolai évek alatt ismerkedtem meg férjemmel, és a diplomaszerzés után összeházasodtunk. Így a család ideköt. Munkát is a városban kerestem már, és kaptam is.

– Hol helyezkedtél el?
– A diploma megszerzése után kérvényt nyújtottam be a Beregszászi Járási Oktatási Osztályhoz, és hamarosan sikerült állást kapnom. Elsőként a Beregszászi 8. Számú Mikes Kelemen Középiskolába kerültem szervezőpedagógusként, és volt néhány angolórám is. Egy évig dolgoztam itt, majd megszületett az első fiam. Három év után ismét ugyanabba az iskolába kerültem vissza tanárként. Majd értesültem róla, hogy a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában angoltanárt keresnek, s így sikerült ott állást szereznem. 2007-től dolgozom itt.

– Időközben megszületett a második gyermeketek is… Mennyire volt könnyű a családot és a munkahelyet összeegyeztetni?
– Kicsit nehéz volt összehozni a kettőt, de a családom segítőkész, így a gyerekek mellett is nyugodtan dolgoztam és végzem ma is a munkámat.

– Ejtsünk néhány szót egykori tanáraidról. Hogyan emlékszel vissza rájuk?
– Amint már mondtam, nagyon jó közösség alakult ki a diákévek alatt. És ezt nemcsak a hallgatókra értem. A tanárok is kedvesek, megértőek voltak, és szinte mindenkire személy szerint odafigyeltek, törődtek velünk. Nagyon jó kapcsolatban álltunk. Mai napig hálás vagyok nekik ezért, és ezt igyekszem is mindig visszasegíteni. Ezt elsősorban a főiskoláról érkező gyakornokok segítésével tehetem meg. Ugyanis a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola jelenleg is a főiskola egyik gyakorlóintézményének számít, és hozzám is érkeznek hallgatók szakmai gyakorlatra. Ilyenkor igyekszem a tőlem telhető legtöbbet adni nekik, ahogyan azt én is kaptam egykori tanáraimtól.

– Kívánom számodra, hogy még sokáig tudj segítséget nyújtani nemcsak a középiskolásoknak, hanem a főiskola hallgatóinak is. 

Gál Adél
Kárpátalja.ma