Kezdőlap » Sorozatok » Akikre büszkék lehetünk » Akikre büszkék lehetünk… Interjú Takács Máriával

Akikre büszkék lehetünk… Interjú Takács Máriával

A pedagóguspálya telítettsége megnehezíti a friss diplomások elhelyezkedését. Sokszor csak lakóhelyüktől távol, szórványtelepüléseken ajánlanak munkalehetőséget számukra, de a beutazás körülményessége, a barátoktól, családtól, a megszokott közegtől való elszakadás félelme legtöbbször elriasztja a pedagógusokat a munka elfogadásától.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) a „lehetőségek háza”, mely minden feltételt biztosít a sikeres karrier eléréséhez – így jellemzi az intézményt Takács Mária, a bustyaházi Szent Erzsébet katolikus óvoda vezetője, aki nem félt a távolságtól, és a főiskola elvégzése után a kőrösmezői magyar iskolában vállalt tanítói állást. 2010 februárjától a bustyaházi magyar kisebbség fennmaradásán, nyelvének, kultúrájának életben tartásán fáradozik.

− Mondjon pár szót gyerekkoráról, középiskolai tanulmányairól!
− 1981-ben születtem a Beregszászi járás Gát községében, és a helyi középiskola tanulója voltam. A kilencedik osztály elvégzése után a Nagyberegi Református Líceumban folytattam a tanulmányaimat, és ott is érettségiztem. Diákéveim alatt aktívan részt vettem a szülőfalumban működő egyházi ifjúsági csoport működésében és az akkori nyári gyermekhetek szervezésében.

− Miért döntött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mellett?
− A legfontosabb ok, amiért a beregszászi főiskolát választottam, az, hogy anyanyelvemen szerezhettem felsőfokú diplomát. Ráadásul az intézmény közel van a szülőfalumhoz. Tanítói szak is volt a főiskolán, amely mindig is közel állt a szívemhez, így ezt az utat választottam.

− Mi történt a főiskola elvégzése után?
− A főiskolát 2003-ban fejeztem be. Friss diplomásként természetesen tele voltam energiával és világmegmentő célokkal, de munkát helyben nem kaptam. Ekkor jött az ötlet: mi lenne, ha én is elmennék szórványba tanítani, mert azon a nyáron az egyik osztálytársnőm felmondott a kőrösmezői magyar iskolában, így ott volt szabad hely. Már akkor szép emlékeim fűződtek Kőrösmezőhöz, szinte beleszerettem a településbe, főként Punykó Marika néninek (Punykó Mária, az Irka gyermeklap főszerkesztője – a szerk.) köszönhetően, aki két éven keresztül vitt bennünket oda nyári pedagógiai gyakorlatra. A hegyek, a gyönyörű táj teljesen magához láncolt. Így hát szívesen mentem oda mint kezdő pedagógus. Arra viszont máig emlékszem, hogy sem a családom, sem pedig a barátnőim nem kecsegtettek a támogatásukkal, mindenki figyelmeztetett, hogy jól gondoljam meg a dolgot… Én meggondoltam, és soha nem bántam meg a döntésemet. Csodálatos három évet töltöttem Kőrösmezőn. Igaz ugyan, hogy voltak nehézségek, főként az ukrán nyelvvel, de igyekeztem megbirkózni vele. A táj szépsége mellett nagy hatással volt rám az ottani magyarság összetartó ereje, az erős identitástudatuk, amely akkoriban már sajnos gyengülőben volt mifelénk.
Közben férjhez mentem Técsőre, és családi okok miatt el kellett jönnöm Kőrösmezőről, hisz megszületett a kisfiam, és a nagy távolság miatt már nem tudtam a munkát vállalni. Két év múlva megszületett a kislányom, így újabb két évet voltam otthon. 2010 februárjában kaptam egy lehetőséget: a bustyaházi Szent Erzsébet óvodában megüresedett a vezetőnői állás, ennek a betöltésére kértek fel, amit el is vállaltam. Igaz, nagyon féltem tőle, mert addig gyerekekkel foglalkoztam, s a „főnökszerep” kicsit távol állt tőlem. Az állás elfogadása mellett szólt az, hogy az óvoda szintén szórványban működő magyar intézmény, meg aztán a kihívások rabja vagyok – egész életemre jellemző, hogy a bonyolultabb megoldást választom, semhogy az egyszerűbb utat járnám.

− Mesélne az óvoda működéséről, valamint az intézményben betöltött szerepéről?
− Az intézmény 2001-ben nyílt két csoporttal: egy ukránnal és egy magyarral. Ami az én szerepemről elmondható, s az én részemre írható, hogy 2010 szeptemberétől mindkét csoportban van magyarnyelv-oktatás, párhuzamosan az ukránnal. A 12000 fős Bustyaháza lakosságának csupán 5-10 %-a magyar; sokan elköltöztek, vagy teljesen beolvadtak a ruszinságba. Amikor beindítottuk a vasárnapi iskolai oktatást, azok, akiknek még érték a magyar szó, nagyon megörültek, és a mai napig támogatnak bennünket. A magyarórák bevezetésével igyekszünk tovább patronálni azokat a gyerekeket, akik kikerülnek az óvodából, hogy fejlesszük nyelvtudásukat, és felélesszük, megtartsuk az ottani kis magyar közösséget.

− Mit köszönhet a főiskolának?
− Mindenekelőtt magas szintű tudást, amely a diploma megszerzéséhez elengedhetetlen. Az általános műveltséget, melyet sokszínű programokkal, szakkörökkel fejlesztettek. Barátságokat, ismeretségeket, amelyek a mai napig tartanak. S természetesen az első munkahelyemet.

− Ön szerint miért érdemes a beregszászi főiskolát választani?
− Elsősorban azért, mert magyarul tanulhatnak azok, akiknek nincs lehetőségük külföldön, elsősorban Magyarországon tanulniuk. Továbbá az intézményben a diákok olyan tantárgyakat tanulhatnak anyanyelvükön, mint a pedagógia, pszichológia, szociológia stb., és megérthetik annak lényegét, nem ukránul kell bemagolnia azt, amiről egyébként fogalma sincsen. S nem utolsósorban a főiskola a „lehetőségek háza”. Kaló Jenő úgy fogalmazott, hogy „Az élet a maga jelentőségében, sokszínűségében mindannyiunk számára a legnagyobb kaland, ami által többé, jobbá, teljesebbé válhatunk. Éljünk vele!” – ehhez tudnám hasonlítani a beregszászi főiskolát is, amely biztosítja azokat a lehetőségeket, amelyek a karrierhez nélkülözhetetlenek.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
More in interjú, oktatás
Innovatív módszerek a roma gyerekek oktatásában

A roma gyermekek számára is elérhető lesz a magániskolák és gimnáziumok fakultatív programja. Az Élet a kezünkben projekt új lehetőségeket...

Close