Civil szervezetek Kárpátalján: a II. RF KMF Öregdiák Szövetsége

Volt diákokkal beszélgetve sokszor hallom, hogy örömmel térnek vissza abba az intézménybe, mely tudással és tapasztalattal vértezte fel őket.

Így a találkozás mindig nagy élmény. Majdnem tíz évvel ezelőtt talán ez az érzés játszott szerepet abban, hogy az intézmény egykori hallgatói egy közös csoportot, szervezetet hozzanak létre, mely formálisan is keretet ad a találkozásoknak és a közös kulturális időtöltéseknek. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egykori hallgatói Öregdiák Szövetség néven alakítottak civil szervezetet. A Szövetség életéről és tevékenységéről a jelenlegi elnökkel, Rácz Bélával beszélgettem.
Az Öregdiák Szövetség 2010 márciusáig a II. RF KMF Hallgatói Önkormányzatának részeként, a főiskola égisze alatt működött. Ekkor az egykori hallgatók kezdeményezték a szervezet hivatalos bejegyzésének ügyét. Ennek eredményeként létrehozták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetségét, mint társadalmi szervezetet.
A szövetség célja, hogy az intézmény volt hallgatói továbbra is élő kapcsolatot ápolhassanak egykori tanáraikkal és diáktársaikkal, legyenek közös kulturális rendezvényeik, ahogy egykor a diákévek alatt. Feladata, hogy fenntartsa az intézmény és a volt hallgatók közötti kapcsolatot, biztosítsa az információcserét.
A szervezet tagja lehet minden olyan fiatal, aki már valamilyen diplomát szerzett az intézményben. Lényegében minden főiskolát végzett hallgató automatikusan öregdiákká válik, azonban van egy felvételi kérelem, melyet minden tagnak ki kell töltenie, s mely által hivatalosan is a szervezet tagja lesz. A Szövetség 2010-es évi hivatalos bejegyzése óta a tagságba való kérelmet 177 volt főiskolai hallgató nyújtotta be.
Állandó, éves rendezvénye az Öregdiák-találkozó, melyet minden év márciusában szerveznek a Rákóczi-napok keretében, annak záró akkordjaként. 2013-ban már nyolcadik alkalommal tartották meg az eseményt. Az alaklomra meghívást kapnak a főiskola egykori és jelenlegi tanárai, diákjai. A szervezők igyekeznek minden évben színes programmal szórakoztatni a meghívottakat, ezért a rendezvény színvonalának emelése érdekében ismert előadókat kérnek fel, de nem feledkeznek meg az ifjú tehetségekről sem. Ez az a rendezvény, mely a szórakozásról, a fiatal magyar értelmiségiekről és a barátokról szól.
Sajnos az utóbbi pár alkalommal kevés résztvevővel számolhattak a szervezők, amelynek egyik oka talán a március végi időpont, vagyis a böjti időszak. A kezdeti több száz öregdiákból csak kevesen vettek részt a találkozón, annak ellenére, hogy a rendezvény nyitott volt a főiskola jelenlegi hallgatói, a jövőbeli öregdiákok számára is.
Az éves nagy rendezvény mellett ejtsünk szót a szövetség további kulturális rendezvényeiről is, melyeket az elmúlt év során hagyományteremtő céllal indítottak útnak a szervezők. Ilyen az Öregdiák Zenésztalálkozó, melyet 2012 novemberében szerveztek meg első ízben, s melynek nagy sikere volt a hallgatók és az öregdiákok körében is. A koncerten a hallgatók megmutatták: nemcsak a tanulásban, de a zenélésben, szórakoztatásban is jól megállják helyüket. A széles zenei kínálatba belefért a rock- és popzene, az akusztikus hangszerekkel eljátszott zene, hogy mindenki megtalálja a magának valót. Noha az intézménynek nincs zenei szakja, mégis sokan itt döbbentek rá, hogy nekik egy másik pályán kell folytatniuk tanulmányaikat, s a főiskola egyfajta segítség volt ahhoz, hogy magukra találjanak.
A tudománynak teret adva az Öregdiák Szövetségnek 2012 novemberében sikerült megszerveznie az első tudományos konferenciáját Főiskolai végzősök és a tudományos utánpótlás címmel. A tudományterületek legkülönfélébb témáival jelentkeztek a főiskola egykori, jelenleg különböző magyarországi egyetemek doktori iskoláiban tanuló diákjai, és mutatták be a tudományos kutatásban elért eredményeiket.
A szórakozás, tudomány és kultúra mellett a művészet is bekerült a szövetség életébe. A 8. Öregdiák-találkozó 2013-ban egy művészeti kiállítással bővült, melyen nyolc kezdő és haladó művész – öregdiák és hallgató– mutatta be festményeit, grafikáit.
A szervezet a jövőben is folytatni szeretné a már elkezdett programokat. Így 2014 tavaszán minden bizonnyal számítani lehet a II. Öregdiák Zenésztalálkozóra, de a II. Művésztalálkozót és a II.  Öregdiák Tudományos Konferenciát is megtartják az idén.
Az Öregdiák Szövetség rendelkezik egy olyan zenekari felszereléssel, mely az előző években egy együttes működéséhez elegendő volt. A főiskola aktív és zeneértő, zeneszerető hallgatói éltek a lehetőséggel, és használva a felszerelést, néhány fellépés alkalmával színvonalas zenei előadást tudtak nyújtani a hallgatóságnak. Remélhetőleg az intézménynek a jövőben is lesznek olyan hallgatói, akik tehetséggel és szakértelemmel tudják használni a szövetség zenekari felszerelését. Ebben természetesen a Hallgatói Önkormányzat közreműködésére is számítanak.
Az Öregdiák Szövetség működési területe bizonyos mértékig meghatározott, hiszen az intézmény diákjainak érdekképviseletét látja el, de szívesen társul az azonos irányt képviselő többi szervezettel. Ezért a jövőben mindenképpen nyitni szeretne a civil szféra tágabb területe felé.
Gál Adél
Kárpátalja.ma