Civil szervezetek Kárpátalján: Mi Érted civil szervezet

Aki gyakran megfordul a kárpátaljai fesztiválokon, rendezvényeken, biztosan látott már kézzel festett pólókat, festett üvegeket, papírból fonott kiskosarakat, kóstolt már lekváros derelyét vagy épp szebbnél szebb mézeskalácsokat és a felnőttek által kedvelt krampampulit. Ezeket a hagyományos vagy különleges tárgyakat, étel- és italkülönlegességeket a Mi Érted civil szervezet tagjai készítik, akik egyrészt igyekeznek a régi hagyományokat feléleszteni, életben tartani, másrészt felkelteni a mai generáció érdeklődését a kézzel készített tárgyak iránt a régi és a modern technikák segítségével.

A Mi Érted civil szervezetről annak elnökét, Homa Katalint kérdeztük. Mint megtudtuk, az egyesület 2014 májusában alakult nyolc alapító taggal Beregszászban. A 20–55 év közötti beregszásziak a gazdasági válság következményeként elvesztették munkájukat, azonban nem ültek tétlenül, és nem siránkoztak a nehézségek miatt, hanem elhatározták, hogy közösséget alkotva megpróbálják feléleszteni a hagyományokat, az elfeledett ízeket. Azóta rendszeresen összegyűlnek, és együtt sütnek-főznek, kézműveskednek.

A szervezet tagjai fő célul tűzték ki, hogy nem hagyják eltűnni a régi szokásokat, hanem igyekeznek ápolni kultúránkat, bemutatni és átadni kulturális örökségünket. Ezt mutatja a következő alkalomra tervezett kukorica hántás programjuk is, ahol a kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják ügyességüket és bepillantást nyerhetnek egy már-már elfeledett szokásvilágba.

– Általában a mi otthonunk a közösségi tér, ahol az alkalmakat szervezzük. Fő célunk az, hogy tájházat, alkotóházat létesítsünk Beregszászban, ahová minden nap foglalkozások keretében bárki ellátogathatna hozzánk – mondta Homa Katalin. Hozzátette, a fesztiválokon való részvételek által igyekeznek minél szélesebb körben bemutatkozni, és megismertetni másokkal a tevékenységüket, de szervezetüknek nagy szüksége van egy bázisra, ahol fogadni tudják az érdeklődőket, bemutathatják a munkájukat, így továbbadhatják mindazt, amit szüleiktől, nagyszüleiktől tanultak.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma