Civil szervezetek Kárpátalján: Terra Dei Alapítvány

A mezőgazdaság fejlesztése és fejlődése nem kevés befektetést igényel. A gazdák nagy része nem tudja önerőből előteremteni a kellő összeget. Ennek segítésére ma már több szervezet is működik. Egyikük több mint tíz éves múltra tekint vissza. A Terra Dei (= Isteni föld) Alapítványról van szó. A szervezet munkájáról, tevékenységéről annak igazgatójával, Omelcsenkó Sándorral beszélgettem.
Mint megtudtuk, az alapítvány működésének előzményei a ’90-es évekre vezethetőek vissza, amikor is a kolhozrendszer felbomlása után az emberek hozzájuthattak némi földhöz, s elkezdhettek (volna) gazdálkodni. Ám a megfelelő tőke és főként a szükséges ismeretek és tapasztalatok hiánya miatt nem voltak sikeres vállalkozások. A korábbihoz képest jóval kisebb földterületen kellett dolgozniuk, melyek nem voltak alkalmasak a nagymértékű gabona vagy ipari növények termesztésére. Ehelyett zöldség- és gyümölcstermesztésbe kellett fogniuk. Ehhez azonban hiányzott a megfelelő szaktudás.
Erre a kihívásra felelve 2002-ben néhány jó szándékú mezőgazdasági szakember, erdélyi és holland példán felbuzdulva, a Kárpátaljai Református Egyházközség közreműködésével létrehozta a Terra Dei kárpátaljai mezőgazdasági szaktanácsadó és szolgáltató irodát. A szervezet legfőbb célja a háztájiban és a törpebirtokokon gazdálkodók korszerű termesztési, jogi és marketingismeretekkel való ellátása. Az iroda tevékenysége a vezető vetőmagtermelő cégek fajtabemutatóin, falvakban szervezett előadássorozatokon, valamint a helyszíni szaktanácsadás keretein belül valósul meg. Emellett többször szervez olyan utakat, amelyek a termelők részére szakmai tapasztalatcserére adnak módot. Leginkább a magyarországi intenzív termesztési módszerek érdeklik a gazdákat, de szerveztek már tanulmányutat Lengyelországba és Csehországba is. Valamint jó kapcsolatot ápolnak a Debreceni Egyetem agrártudományi karával.
„A termelőknek nyújtott szaktanácsadás mindenképpen fontos – mondta a szervezet igazgatója. – A tanulmányutak és képzések szélesítik a gazdák látóköreit, növelik tudásukat.”
A szaktanácsadás minden esetben ingyenes. Sőt, mivel a szervezet városban működő irodával rendelkezik, amit nem minden gazda tud gyakran felkeresni, ezért sok esetben az alapítvány munkatársai utaznak ki a településekre és tartanak előadásokat, ellátva a gazdákat különféle aktuális információkkal és tanácsokkal. Az részvétel igen magas, alkalmanként számos érdeklődő keresi fel a szakembereket.
Az alapítvány a tanulmányutak és a termelőknek nyújtott szaktanácsadás mellett a „Zöld Ház” programot is koordinálja, amelynek keretében rászoruló sokgyermekes családok részére a telkükön egy nagyméretű, árutermesztésre alkalmas fóliasátor kerül telepítésre, melynek értékét kamatmentesen három év alatt, három egyenlő részletben kell törleszteni. A fóliasátrak támogatását pályázati úton lehet elnyerni. Idáig a tervezett negyven darab fóliaház helyett kilencvenet sikerül felállítaniuk, hiszen a már felállított sátrakból évente befolyó pénzösszeget új fóliasátrak kihelyezésére fordítják.
A programnak köszönhetően az iroda jelenleg öt embert tud foglalkoztatni. Ennek zárásával nagy valószínűséggel két-három munkatárssal működik majd tovább az alapítvány. 2007-től a Terra Dei tagja az ukrajnai mezőgazdasági szaktanácsadók szervezetének, ennek ellenére sajnos az ukrán állam semmivel nem járul hozzá a tevékenységéhez. Ennek tudatában, valamint a szűkös pályázati kereteket tekintve az iroda működése a jövőre nézve még kérdéses.

Gál Adél
Kárpátalja.ma