Civil szervezetek Kárpátalján: Tiszahát Ökológiája és Kulturális Tradíciói Civil Szervezet

A közösségi életben való aktív részvétel mindig fontos szerepet játszott a társadalom életében.

Azonban mára ez kissé átalakult. Önzetlenül tenni valakiért vagy valamiért– sokak szerint ma már nem divat. Szerencsére vannak még olyan fiatalok és olyan lelkes kezdeményezők, akik idejüket és pénzüket nem sajnálva mennek és segítenek a gyengébbeken, a szegényebbeken, szervezkednek a közösség érdekében.
A Tiszahát Ökológiája és Kulturális Tradíciói Civil Szervezet tagjai pont ilyen önzetlen emberek. Vezetőjük Máté János, aki amellett, hogy a szervezet elnöke, az Aranykalász Néptánc és Népzenei Együttesnek a vezetője, a Stílus Együttes énekese is. A szervezet munkájáról beszélgettünk.
A Tiszahát Ökológiája és Kulturális Tradíciói Civil Szervezet 2011-ben alakult. Az ötlet és a kezdeményezés a jelenlegi elnöktől, Máté Jánostól származik. Hivatalosan bejegyzett szervezet, amely rendszeres programokkal és rendezvényekkel mozgatja meg a térség lakosságát. Az egyesület legfőbb célja, hogy segítsen elsősorban azoknak a fiataloknak, akik tehetségesek, valamilyen művészeti ágban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, ám családi és anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy kilépjenek szűkebb környezetükből. Másodsorban pedig a rászoruló nagycsaládosokat támogatják. Végül pedig kisebb lépéseket tesznek környezetünk megóvása és tisztán tartása érdekében.
Az ökológia és a kulturális tradíciók nem tartoznak szorosan együvé, de mégis néha összefonódnak. A kezdeményezés által összefogott öt településen – Nevetlenfalu, Batár, Akli, Aklihegy és Újakli – úgy próbálják nevelni a fiatalokat, hogy tudatosuljon bennük a környezet megóvásának fontossága, védelme. „Ez a vidék a miénk, nekünk itt kell élni, s ezt a területet kell élhetővé és szebbé tenni még sok-sok éven át” – hangzottak az elnök szavai. S ezeket a gondolatokat nagyon gyakran hallják az ottani fiatalok is, akik a programok rendszeres résztvevői. E téren az érintett településeken, a Tiszaháton évente három-négy alkalommal szerveznek szemétszedési akciót, faültetést, illetve a közterek szépítését előmozdító tevékenységeket.
A fenti programok legtöbbször valamilyen kulturális rendezvényhez illeszkednek. A szervezetnek nemrég volt egy jótékonysági koncertje. Az összegyűlt adományokból a nevetlenfalui játszóteret újították fel és bővítették, illetve a bevétel egy részét a tér karbantartására fordították. Emellett a tiszaháti települések kulturális életének fellendítése érdekében több kisebb-nagyobb zenei vagy népzenei előadást, fesztivált szerveznek, melyek nem feltétlenül kapcsolódnak a környezetvédelemhez. Például a Kárpátalja Expressz kárpátaljai útja során a Tiszahát Ökológiája és Kulturális Tradíciói Civil Szervezet biztosítja a helyi kulturális programot.
A kezdeményezés nem egy ember munkája. A helyi református és katolikus egyház, az iskola, a művészeti iskola és a kultúrház, sőt, néha az óvoda is egyaránt kiveszi a részét a szervezésből. Ezek között az intézmények között mára kialakult egy olyan együttműködés, egy olyan összhang, melynek segítségével létrehozhatnak és megszervezhetnek bármilyen rendezvényt vagy lebonyolíthatnak egy programot.
Ilyen együttműködés alakult ki a Dorcas segélyszervezettel is, akik évente kettő-négy alkalommal ruha- és élelmiszercsomagokkal támogatják a rászoruló családokat, mely a szervezet egyik projektje. A tiszaháti kezdeményezés a polgármesteri hivatallal együttműködve már korábban összegyűjtötte a rászoruló családokat és a nagycsaládokat. Az összeállítás alapján a Dorcas kiválasztott néhány családot. Az anyagi támogatás vagy élelmiszercsomag a Tiszahát Ökológiája és Kulturális Tradíciói Civil Szervezet közreműködésével jut el az érintettekhez.
A tiszaháti kezdeményezésnek a helyi együttműködés mellett a magyarországi Ópályi Baráti Köre egyesülettel volt közös rendezvénye. A kapcsolatépítésre továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek, mert rengeteg projektet csak közös erővel lehet megvalósítani.
A szervezethez természetesen bárki csatlakozhat korosztálytól függetlenül, akinek ideje és tehetsége engedi. Mindössze egy jelentkezési lapot kell kitöltenie.
Gál Adél
Kárpátalja.ma