Egészségügyben magyarul: Interjú Buhir József neonatológussal

A legszebb szakmák egyikét végzi az, aki gyermekekkel foglalkozik. Még inkább elmondható ez azokról az orvosokról, akik újszülöttek ellátásával foglalkoznak. Felelősségteljes, ám örömteli munka az övék. Buhir Józseffel, az Ungvári Városi Szülészet neonatológus-főorvosával beszélgettem. Ismerjük meg őt közelebbről!

– Doktor úr, kérem, meséljen magáról! Ha jól tudom, büszke arra, hogy magyar gyökerekkel rendelkezik.
– 1957. november 2-án születtem Ungváron. A dédapám testvére, Roskovics Ignác által épített házban nevelkedtem. Anyai ágon magyar nemesi családból származom, amire valóban nagyon büszke vagyok. 1974-ben szereztem érettségit az Ungvári 1. Számú Középiskolában.

– Itt ütközött először nehézségekbe amiatt, mert nem beszélte az ukrán nyelvet…
– Valóban. Kisiskolásként mindez nagyon megviselt. Csúfoltak az osztálytársaim. Lemagyaroztak. Mielőbb el szerettem volna sajátítani az államnyelvet. Magyar ajkúként mindez nagyon nehéz volt, de mire a negyedik osztályt befejeztem, már kitűnő tanuló voltam.

– Érettségi után újabb nehézségbe ütközött. Hogy viselte azt, hogy nem sikerült letennie a felvételi vizsgát?
– Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy mindez nem viselt meg. De egyet tudtam biztosan, hogy orvos szeretnék lenni, és nem adtam fel az álmomat, küzdöttem érte. A következő felvételi időszakig az Ungvári Műszergyárban helyezkedtem el minőségellenőrként. Itt ismertem meg jövendőbeli feleségemet, Olgát, akivel 1979-ben kötöttünk házasságot. Ő Odesszában kezdte tanulmányait újságírói szakon, de az Ungvári Állami Egyetemen szerzett orosz filológus diplomát. Az Unvári Vármúzeum tudományos osztályának vezetőjeként dolgozott hosszú éveken keresztül.
Én 1975 és 1981 között az Ungvári Állami Egyetem orvosi karán tanultam, majd az egy év internatúrát (szakosodás – a szerk.) Munkácson töltöttem, ebből egy hónapot Ökörmezőn dolgoztam.

– A sikeres diplomaszerzés után mégsem tudott Ungváron elhelyezkedni. Nagydobronyban járta végig a tapasztalatszerzés lépcsőfokait.
– Abban az időszakban nagyon nehéz volt munkába állni. Az egyetem elvégzése után 1999-ig Nagydobronyban dolgoztam. Előbb a járóbeteg-rendelő körzeti gyermekorvosa voltam, majd a Nagydobronyi Kórház gyermekosztályának vezetője, később a kórház főorvosa lettem. Mindezt nagyszerű időszaknak tartom az életemben. Körzeti gyermekorvosként sokat tanultam, fejlesztettem magam. Nem esett semmi az ölembe, mindenért magam küzdöttem meg. S bár abban az időben gyakran csábítottak, hogy tartozzak különböző politikai pártokhoz, mégis mindvégig nemet mondtam. A mai napig büszke vagyok arra, hogy anélkül sikerült mindezt elérnem, ahol tartok, hogy behódoltam volna bármelyik pártnak.

– Végül sikerült hazatérnie Ungvárra.
– Nagy örömömre 1999-től az Ungvári Városi Szülészeten helyezkedtem el neonatológusként, ahol 2007 óta osztályvezető főorvos vagyok.

– Mikor határozta el, hogy gyerekorvos lesz?
– Bátyám, Mihály példáját követtem. Ő a megyei kórház pulmonológiai osztályának osztályvezető-főorvosa. Mindig szerettem volna a gyermekeken segíteni. Sok-sok ledolgozott évvel a hátam mögött elmondhatom, hogy a leghálásabb szakmák egyike az enyém. Ma már azok a kisgyermekek, akiket egykor kezeltem, fiatal anyukaként hozzák vissza hozzám kisfiaikat és kislányaikat.

– Hogyan telnek a mindennapok? A családja hogy viszonyul elfoglaltságához?
– Éjjel-nappal a gyerekek körül forognak a gondolataim. Itt nem lehet kikapcsolni. Mindez persze gyakran szül családi konfliktust, mert apa, papa éppen nem ér rá valamire, vagy éppen sürgősen be kell mennie a kórházba. Nagyon nehéz szakma a mienk. Viszont a legnagyobb büszkeséggel tölt el, amikor találkozom azokkal a gyermekekkel, akiknek koraszülöttként megmentettük az életét. A kicsi kezek ölelése ad erőt ehhez a munkához.

– Említette a koraszülött gyermekeket. Mennyire gyakori, hogy hamarabb jönnek világra a csecsemők?
– Minél tovább, sajnos, annál gyakoribb. 2016-ban az Ungvári Városi Szülészeten 3875 gyermek született, közülük 378 volt koraszülött. Ez majd’ tízszázalékos arány. A koraszülöttek gyógyszeres ellátása javul, viszont szükségünk lenne korszerűbb gépekre, inkubátorokra.

– Hány hétre született vagy milyen súlyú koraszülöttnek tudják megmenteni az életét?
– A legalább 500 grammos gyerekek életéért már mindent megteszünk. 1-2 hónapig maradnak itt a szülészeten, aztán átkerülnek Munkácsra.

– Milyen esélyekkel indulnak ezek a gyermekek az életbe?
– Ez mindig nehéz kérdés, pillanat. Nehéz látni a kétségbeesett anyukák szemében a könnyeket, a küzdelmet. Fele-fele eséllyel indulnak az életbe, ezek a csecsemők még éretlenek, légzési, illetve táplálkozási nehézségeik vannak. Sajnos egyik óráról a másikra nem tudjuk előre megmondani, hogy mi fog történni velük.

– Gyermekeim születésekor megtapasztalhattam én is, hogy Ön mennyire alapos munkát végez.
– A gyermekek életét nem lehet félvállról venni. Egy csecsemő halála mindennél jobban megráz, feldolgozhatatlan számomra. Minden gyermek meglepetés, nem tudjuk, milyen esélyekkel indul az életbe. Pont emiatt minden újszülöttet alaposan kivizsgálunk, ha szükséges ultrahang-, röntgen-, vérképvizsgálatot írunk elő. A gyermek egészsége a legdrágább.

– Sok stresszel járó munka az Öné. Pihenésre jut ideje?
– Itt nincs kimenő, sem szabadnap, sőt ünnepnapok sincsenek. Vasárnapi apuka voltam mindig. Legtöbbször még akkor sem tudtam az egész napot a családommal tölteni. Váratlan hívások miatt be kellett mennem a kórházba.

– A fia is az egészségügyi pályát választotta.
– Igen, a fiam, József is orvos lett. Bár neki jobban tetszett a nőgyógyászat. Félállásban az Ungvári Városi Szülészet szülész-nőgyógyászaként dolgozik. A minap nézegettem a családi albumot. Már az óvodai farsangon is orvosnak öltözött be. Mindig is vonzotta ez a szakma.

– Kisunokája a nagypapa büszkesége, igaz?
– Sanyika a napfény az életünkben. Már harmadik osztályos nagyfiú. Eleven, életvidám gyermek, aki beragyogja az életünket. Sajnos az édesanyját tragikus autóbalesetben elveszítettük, így a feleségem viseli gondját.

– Mit vár a 2017-es esztendőtől?
– Csak javulást várok. Az emberekkel nagyon nehéz együtt dolgozni, egyre több a problémás anyuka, aki már a várandósság ideje alatt figyelmen kívül hagyja, mi a jó a magzatának. De „követeli”, hogy a gyermeke egészséges legyen. Remélem, jobb belátásra térnek az ilyen anyák. Számomra az a legfontosabb, hogy a páciensnek jó legyen, csak utána következem én a sorban. Még kezdőként Nagydobronyban bebizonyítottam, hogy nem a saját érdekeim a legfontosabbak. Akkor, amikor fűtést csináltattam a járóbeteg-rendelőbe, amikor felújítottuk a kórházat. Soha nem akartam meggazdagodni, csak becsületesen élni.

– Köszönöm az interjút. Életére, munkájára, családjára Isten gazdag áldását kívánom.

Bocskor Zita
Kárpátalja.ma