Kezdőlap » Sorozatok » Felhangolva » „A zene nevel” – Interjú Major Judit hegedűtanárral

„A zene nevel” – Interjú Major Judit hegedűtanárral

Néha megfeledkezünk arról, hogy a felkészítő tanár is művész, előadó, alkotó. Nem lép gyakran színpadra, inkább a kulisszák mögül figyeli a cseperedő tehetségeket. Minden talentumát beleülteti a gyerekbe, mint egy vetőmagot, mely százszoros termést hoz. Éppen ettől szép Major Judit története is, aki hegedűtanárként dolgozik Huszton már több éve.

Miből áll egy hegedűtanár szakmai tevékenysége?

– A Huszti Művészeti Iskolában dolgozom. Tíz tanítványom van. Mindegyikőjükkel hetente kétszer személyesen találkozom. Közben hetente egy alkalommal zenei nevelői állást vállalok óvodában, ahol nem a hegedű, hanem általában véve a zene van középpontban. Régen gyakrabban, mostanában ritkábban játszom a templomban is. Valóra vált gyerekkori álmom, hogy Isten előtt, Istennek játszhatok. Egy másik régi vágyam, hogy saját óvodám legyen – ahol gyerekekkel foglalkozom, velük együtt zenélünk – még megvalósításra vár. Emellett tagja vagyok a zeneiskolánkban működő vonósnégyesnek. Most éppen egy olyan fellépésre készülünk, ahol sérült gyermekek kocsikban ülve táncolnak keringőt, és mienk az a megtiszteltetés, hogy zenei kíséretük lehetünk.

Miért kezdtél hegedülni?

– Édesanyámnak köszönhetem. Neki mindig is ez volt a kedvenc hangszere. Sokszor jártunk versenyezni, fellépni, amit nagyon szerettem. Bár gyerekként jobban szerettem ha közösen zenéltünk, mert eloszlott a felelősség, nem izgultam annyira. Szép emlékek. A hegedű mellett kipróbáltam a csellót, de úgy éreztem, hogy túl rövidek hozzá az ujjaim. Gitározni is tanultam, de egyik ismerősöm hallotta a játékomat és azt mondta, hogy maradjak inkább a hegedűnél.

Mikor gondoltál először arra, hogy esetleg hegedűtanár leszel?

– Iskolánkban volt egy verseny, amelyen rész vettem. Ott egy ungvári tanár szólt, hogy nagyon tehetséges vagyok. Biztatott engem, így egyre jobban erősödött bennem az elképzelés, hogy belőlem lehet egy jó hegedűtanár.

Neked a zene mellett a pedagógia is ugyanolyan fontos hivatás, amelyhez ragaszkodsz.

– Igen. A gyerekekkel nagyon érdekes az élet. Olyasmit adnak, amit máshonnan nem lehet kapni. Rengeteg erőt kapok tőlük, ők is tanítanak engem. Ezért érdemes végezni a munkám. Szeretem azt, amit csinálok. Minden korosztálynak megvan a maga gyönyörűsége és nehézsége. Az óvodásoknak még nem tudok hegedűt adni a kezükbe, csak megmutatom nekik. Játszani, táncolni szoktunk inkább. De közülük kerülnek ki a leendő hegedűseim.

Hogyan kezdődik a hegedűtanítás a gyerekeknél?

– Csakis játékosan: képekben írva, lerajzolva. Például együtt elképzeljük, hogy a vonó egy ceruza, bal kezünkben pedig egy almát tartunk. Az egész órát egy mesébe csomagoljuk. Persze, időnként még így is előfordul, hogy a gyerekek mégis feladják a tanulást. Találkoztam például olyan gyerekkel, aki a szolfézs miatt hagyta ott a zeneiskolát.

Az utóbbi időben mennyire változott a hegedű oktatásának módszertana?

– Én a klasszikus darabok mellett más, korszerű dallamok megtanulására is biztatom a gyerekeket. Játsszanak olyat, ami igazán kedvükre való. És ebben nagy segítséget nyújt a rohamosan fejlődő számítástechnika. Kottákat tölthetnek le, kísérő zenét kapcsolhatnak hozzá, zeneszerkesztésre is van lehetőségük. Látom az eredményét: sokat fejlődnek mind kreativitásban, mind a hangszeres tudás elsajátításában. De hozzá kell tennem, hogy ez is gyerekfüggő.

Volt-e benned az elmúlt évek során fáradság, belefásultság?

– Őszintén szólva még a szakközépiskolai tanulmányaim folytatása alatt éltem meg egy olyan időszakot, amikor le akartam tenni a hegedűt. Volt egy szigorú tanárom, akivel nem tudtuk megérteni egymást, nem voltunk egy hullámhosszon, ezért nem voltak sikerélményeim. Már úgy éreztem, hogy a Boci, boci tarkát sem tudom jól lejátszani. Egy alkalommal elutazott a tanárom és három hónapig máshoz jártam órára. Rájöttem, hogy mégis jó pályát választottam. Az új tanárral könnyen ment a zenélés. Neki köszönhetem azt, hogy folytatni tudtam elkezdett tanulmányaimat.

Melyik zeneszerző műveit szereted a legjobban?

– A klasszikus irányzatot szeretem, azon belül is Bach zenéjét. Mindig felfedezek benne valami újat, pedig már hány éve játszom! Mégis kimeríthetetlen.

Bizonyára vannak még terveid.

– Néha összegyűjtöm a növendékeimet és együtt alkotunk valamit. Nekik is nagyon tetszik, és én is lelkes vagyok. Ezzel az irányvonallal szeretnék többet és komolyabban foglalkozni. Egyben kihívás is számomra, mert sok tapasztalat és jó fül kell hozzá. Néha elbizonytalanodom, s nem tudom, hogy jól csináltam-e, jól hangszereltem-e a dalt. Szerencsére van egy kollégám, akihez ilyen ügyben mindig fordulhatok. Az ő támogatása sokat jelent számomra. Azt is megmondja őszintén, ha hibázom. De ezt is el tudom fogadni tőle.

Miért fontos a zene a gyermek számára?

– Mert a zene nevel. El sem tudjuk képzelni, milyen nagy hatással van a gyermek fejlődésére, még abban az esetben is, ha nem profi szinten és nem állandó jelleggel űzi. Figyeljük csak meg, hány idegvégződés van az ujjainkban! Bármelyik hangszer ismerete csendesen, de határozottan hat a fizikai és szellemi valónkra.

Hogyan tudod fejleszteni a nagyon tehetséges diákot?

– Ha valaki tehetséges a zenében, azt rögtön észre lehet venni. De ahhoz, hogy valóban fejlődjön és a zenész szakmát válassza, ahhoz rengeteg türelemre, fegyelemre és gyakorlásra van szükség. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a zenész élete egy önfeláldozás. Teljes embert igényel.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.Ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Vasárnapi üzenet

„Szolgálatba álltak a papok és a léviták. Ezek vigyáztak az istentisztelet rendjére és a tisztaság rendjére…” (Neh 12,45)

Close