Egy elégedett zenetanár – Interjú Bilják Pál trombitaművésszel

Mi kell egy kiegyensúlyozott élethez? Trombita, gyerekek és egy kis horgászás. Legalábbis Bilják Pál trombitatanár szerint. Szívvel-lélekkel végzi munkáját, noha eleinte csak édesapja kedvéért tanulta ki a szakmát. Ismerjük meg közelebbről az Ungvári Csajkovszkij Zeneiskola egyik kiváló tanárát, a rendőrzenekar oszlopos tagját, Kárpátalja egyik legnagyszerűbb trombitaművészét!

– Ha megkérdezik, mi a foglalkozásod, akkor mit válaszolsz: zenész, tanár vagy trombitaművész?
– Általában zenetanárként vagy trombitatanárként mutatkozom be.

– Tehát ez a legfontosabb számodra?
– Nagyon szeretek gyerekekkel együtt dolgozni. Ez rendkívül érdekes munka: sok a kihívás, sokat fejlődöm tanítás közben.

– Hány tanítványod van?
– Jelenleg tizenhárom.

– Lányok is vannak köztük?
–Sajnos nincs, pedig szeretném. Szeptembertől lett volna egy, be is iratkozott nálam, de tanévkezdéskor a család elköltözött Ungvárról egy másik városba.

–Fontos, hogy a gyerek ne csak játsszon, hanem szeresse is a trombitálást. Hogyan lehet ezt elérni?
– Úgy, hogy a tanár egyben barátja is tanítványának. Amikor a gyerek megérzi ezt, akkor megjelenik a lelkesedés, szeretné megmutatni, hogy milyen ügyes. Nem szeretne csalódást okozni, ezért igyekszik.

– Ez könnyen megy neked?
– Most ügyes tanítványaim vannak, nagyon meg vagyok velük elégedve, folyamatosan jó eredményeket érnek el a versenyeken. Ez, úgy gondolom, a tanár-diák között kialakult jó kapcsolatnak is köszönhető.

–Egy elégedett zenetanár. Mindig is ez volt az elképzelésed saját életeddel kapcsolatban?
– Nem. A diplomám megszerzése után az ungvári katonazenekarban játszottam. Akkoriban nem gondoltam, hogy tanár leszek. 2004-ben, amikor Ukrajnában megreformálták a Fegyveres Erőket, létszámcsökkentésre került sor, így én sem maradhattam a zenekarban. Felajánlottak egy trombitatanári állást az Ungvári Csajkovszkij Zeneiskolában. Elfogadtam, de eleinte nehezen ment. Nem tudtam, hogyan közelítsem meg a gyerekeket. Idővel kialakult, nagyon megszerettem a munkámat.

– Fiatalabb korodban hogyan kerültél a zenevilág közelébe?
– Édesapám zenész. Neki köszönhetően kerültem be a zeneiskolába. Amikor gondolkodtam a jövőbeni szakmámról, mondta, hogy mindenképpen válasszam a zenei pályát. Így kerültem be a Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolába, majd a Donyecki Zeneművészeti Akadémián folytattam tanulmányaimat.

– Milyen jellegű problémákkal találkozik munkája során egy trombitatanár?
– Nem tartom helyesnek, ha túl fiatalon írják be a gyerekeket trombita szakra: hat-hét évesen jönnek általában, amikor éppen elkezdődik a tejfogak kihullásának az időszaka. Ilyenkor lehetetlen trombitázni. Viszont a szülők sokszor ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekük korán kezdje el a zeneiskolát.

– Diákjaid közül sokan választják a zenei pályát?
– Nagyon kevesen.

– Miért?
– Általában a szülők azok, akik ellenzik. Inkább a közgazdasági vagy hasonló szakokat ajánlják a gyermekeiknek, amelyben biztosabb jövőt látnak.

– Milyennek látod az ungvári zeneiskola helyzetét?
– Kárpátalja egyik legjobb zeneiskolája. Jó szinten van, megfelelő felkészítést biztosít a gyerekeknek. Magyarországon (Kisvárdán) és Szlovákiában is van testvér-zeneiskolánk, gyakran találkozunk az ottani tanárokkal, diákokkal, és látjuk, hogy az oktatási szintünk megfelel az elvárásoknak.

– A tanári munkán kívül zenekarban is játszol.
– Igen. Tagja vagyok az ungvári rendőrzenekarnak. Ezenkívül van egy dixieland zenekarom, melyet én vezetek. Szólóban is fellépek különböző rendezvényeken.

– Hol lépsz fel szólóban, illetve a zenekarokkal?
– Városnapokon, nők napján, örmény kultúra napján. A rendőrzenekarral minden pénteken, ha az időjárás engedi, fellépünk a Színház téren. Télen iskolákban zenélünk, ahol fontos küldetést végzünk: a dalok között előadást tartunk a gyerekeknek a kábítószer, az alkohol negatív hatásairól, a KRESZ-szabályokról stb.
Még a fellépésekről: volt egy olyan rendezvényünk, ahol a zenészek családtagjaikkal léphettek fel. Bevontam a kisfiamat és az édesapámat, így együtt gyakorolhattunk és zenélhettünk egy kicsit. Ez mindhármunkra nagyon jó hatással volt. A jövőben szeretnénk megismételni ezt a családi trombitálást a többi közt szülővárosomban, Huszton.

– Milyen művek szerepelnek a repertoárban?
– A rendőrzenekarral modern népszerű dalokat, gyerekeknek gyerekműveket adunk elő. Szólóban általában klasszikus vagy egyházi darabokat játszom. A dixielanddel természetes dzsessz-stílusban zenélünk.

– Hány tagja van a rendőrzenekarnak?
– Ez egy tizennégy tagú fúvószenekar.

– Nem volt olyan gondolatod, hogy komolyabban foglalkozzál a szólókarriereddel?
– Ha komolyan veszem a tanári pályát, akkor erre egyszerűen nem jut idő. Egyvalami mellett kell elköteleződni, és akkor azt maximális erőfeszítéssel tenni.

– Elérted a célod: azzal foglalkozol, amit szeretsz. Vannak-e még terveid?
– Csak annyi a vágyam, hogy a tanítványaim szeressék a zenét, sok sikert érjenek el a szakmában. Szeretném, ha a zeneiskola befejezése után is folytatnák a trombitálást.

– Minden tehetséges trombitásod színpadi tehetség is egyben? Tehát a színpadon is tudnak „viselkedni”?
– A lámpaláz sok problémát okoz. Olykor egy kiválóan trombitáló gyerek leblokkol a közönség előtt. Erre nem tudok más gyógyszert felírni, csak azt, hogy minél gyakrabban lépjen fel, és így szokjon hozzá a szerepléshez.

– Van-e példaképed?
– Van: Szergej Nakarjakov, egy orosz trombitás, aki a világ egyik legjobbja a szakmában. Jelenleg Franciaországban él. Sikerült egy olyan trombitát beszereznem, mint az övé: egy Antoine Courtois-hangszert. Erre nagyon büszke vagyok.

– Mivel foglalkozol, amikor éppen nem zenélsz?
– Horgászom!!! Nagyon szeretem.

– Milyen gyakran? Hetente egyszer?
– Nagyon boldog lennék, ha hetente egyszer el tudnék menni horgászni, de ilyen gyakran nem sikerül. Többször megyek, amikor szünet van az iskolában. Emellett nagyon szeretem a gombázást, a kirándulást és mindent, ami a természettel kapcsolatos.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma