Egy kárpátaljai lány a tévéből – Interjú Sztojka Vanesszával

Amikor nevét halljuk, elsősorban a tévében látott ügyes, tehetséges kislány jut eszünkbe, aki 2014-ben sokak szívébe férkőzött gyönyörű hangja által. Ma ez a lány már nem is olyan kicsi, és a rajongótábora is egyre nagyobb. Ismerjük meg közelebbről Kárpátalja egyik büszkeségét: Sztojka Vanesszát!

– Hogyan mutatnád be magad röviden?

– Egy tizenhat éves batári lány vagyok. Amióta 2014-ben feltűntem az Ének iskolája című tévéműsorban, viszonylag sokan ismernek. Jelenleg az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában tanulok hegedű szakon. Tanárom Tomics Miroszláva, akinek sokat köszönhetek.

– A tévében továbbra is szerepelsz. Milyen műsorban láthatnak téged a nézők?

– Igen, tavaly augusztus közepén felhívtak Budapestről, hogy indítanak egy új műsort, és megkérdezték, lenne-e kedvem szerepelni benne. Szívesen elvállaltam. A műsor címe: Sztárban sztár + 1 kicsi. Adva van egy videoklip, amelyet nekünk színpadra kell vinni. Sipos Peti a párom a műsorban, általában együtt adunk elő egy-egy dalt. Rengeteget gyakorlunk, nemcsak énekelünk, fontos szerepet játszik a koreográfia is.

– Milyen gyakran kell Budapestre utaznod?

– Elég gyakran: vasárnap ott kell lennem, amikor az élő adás van, és emellett még hetente négyszer.

– Ez nagyon sok! Hogyan tudsz mellette tanulni?

– Nem könnyű. Sokat ingázok, alig vagyok otthon. Különórákra járok, elkérem a tanároktól a jegyzeteket, néha más évfolyam óráira ülök be, és közben minden szabadidőmet hegedüléssel töltöm.

– Visszatérve a múltba: miképpen volt jelen a zene a gyerekkorodban?

– Erről nagyon szeretek mesélni! Édesanyám zongoratanárként dolgozik. Amikor várandós volt, végig bejárt a zeneiskolába. Majd kis szünet után, három hónapos koromban, vissza is ment a munkahelyére, mert nem volt helyettesítője. Én pedig végig elkísértem őt: először a pocakjában, majd gyakran pici babaként is. Tehát a zene születésemtől kezdve életem egyik legfontosabb alkotóeleme volt. Háromévesen már énekeltem gyerekdalokat, népdalokat. Emellett nagymamám is fontos szerepet játszott az életemben. Ő szerettette meg velem a zenét, állandóan énekeltünk vele, sok dalra megtanított, a hegedűt is általa szerettem meg. Valahol az ő emlékére szeretném folytatni mindkettőt: az éneklést és a hegedülést.

– Dúdolgattál, énekelgettél. Mégis, ki az, aki felfedezte, hogy tehetséges vagy?

– A zeneiskolában, ahol anya dolgozik, ötévesen léptem fel először. Majd felvettek a nevetlenfalui zeneiskolába. Itt Király Kálmán, az intézmény akkori igazgatója figyelt fel rám. Egy ideig klasszikus darabokat, áriákat énekeltem, de ez annyira nem tetszett, így abba is hagytam. Aztán az iskolában volt egy nyílt óra, amelyen elénekeltem egy dalt a hazáról. Ennek kapcsán ismerkedtem meg egy nagyszőlősi énektanárral, Griga Andrással. Ő modern zenét és a dalok előadását tanította meg nekem, amit én nagyon megszerettem. Tízéves voltam, és nagyon sikeresek voltak a fellépéseim, bejártuk egész Ukrajnát. Aztán 2014-ben az Ének Iskolájában való szereplés egy újabb fajta áttörést hozott az életemben.

– Az elmondottakból azt érzem, hogy neked gördülékenyen ment az akadályok leküzdése, a siker megszerzése.

– Igen, valóban, a zenét nagyon szeretem, ellazít, egy teljesen más világ. De csak addig ment könnyen, amíg el nem vesztettem szeretett tanáromat és nagymamámat.
Azóta sincs énektanárom, nincs, kitől tanuljak, tanácsot kérjek. Ők ketten biztattak arra, amit csinálok. Amikor fellépek, mindig rájuk gondolok. Emlékükért szeretném folytatni az éneklést.

– Milyen szerepet tölt be az ének mellett a hegedű az életedben?

– A kettő kiegészíti egymást. Nem szeretném abbahagyni egyiket sem. A Sztárban sztár, + 1 kicsiben való szereplésem miatt kevesebb idő jut a hangszeremre, de igyekszem bepótolni.

– A műsoron kívül hol lépsz fel mostanában?

– Magyarországon csak azokon a fellépéseken, amit a TV2 szervez. Kárpátalján többet láthatnak. Rendszeresen fellépek a görögkatolikus jótékonysági bálon. Ezenkívül fesztiválokon. Sokadik alkalommal veszek részt a Kristályfürt című rendezvényen Nagyszőlősön, amelynek megálmodója az énektanárom volt. Ott mindig én énekelhetem el a fesztivál himnuszát.

– Milyen dalokat szeretsz előadni leginkább?

– Nagyon szeretem a régi nótákat, népdalokat, de gyakrabban éneklek modern dalokat. Kedvencem Celine Diontól az All by Myself című dal, amelyet január 1-jén énekelhettem el a tévéműsorban. Leginkább a lassú, lírikus dalok állnak közel hozzám.

122035_1

– Milyen nyelveken énekelsz?

– Főképpen magyarul, de ukrán, orosz, angol, olasz, spanyol és fehérorosz nyelven is énekeltem már.

– Megállítanak az utcán, hogy autogramot kérjenek?

– Igen, előfordult Magyarországon is, Ungváron is. Sokak arcán látom, hogy ismerős vagyok számukra, de nem tudják, hová tegyenek, mert ugye a műsorban is mindig másképp nézek ki, más-más sztárt alakítok, utánzok. Ha megállítanak, akkor általában közös képet kérnek vagy egy autogramot, beszélgetünk is egy kicsit.

– Milyen a kapcsolatod a téged hallgató közönséggel?

– Teljes mértékben érzem a velük való kapcsolatot. Azt szeretném elérni, hogy amikor éneklek, a zene, a dal által teljesen átérezzék azt, amit én, hogy megértsék a mondanivalómat.

– Még fiatal vagy, előtted az élet. Biztosan vannak terveid.

– Először szeretném befejezni a szakközépiskolát, aztán, ha sikerül, szeretnék továbbtanulni a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Remélem, hogy továbbra is lesznek fellépéseim, felkéréseim. Ezenkívül látom, hogy kevés a jó énektanár, ezért szívesen vállalnám ezt a szerepet is, hogy átadjak valamit majd azoknak, akik utánam következnek.

– A szüleid mit szólnak ahhoz, hogy énekelsz?

– Szüleim nagyon örülnek, és teljes mértékben támogatnak mindenben, amiben csak lehet. Ők visznek Budapestre, visszahoznak Ungvárra.

– Van példaképed?

– Nagymamám és a tanárom. Az előbbi embersége miatt, utóbbi a zene szeretete miatt.

– Szabadidődben mivel foglalkozol legszívesebben?

– Mostanában annyira nincs szabadidőm, hogy amikor csak tehetem, alszok egyet.

– Mit üzennél azoknak a jó adottságokkal rendelkező lányoknak, akik szeretnének kitűnni énektudásukkal, sikereket érni el?

– Ne adják fel: énekeljenek, és azt teljes erőből tegyék! Akkor sikerülni fog. Emellett fontos, hogy jó szakemberre, tanárra leljenek.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma