Felhangolva: az aknaszlatinai Bel Canto kamarakórus

Az énekkarról több éve hallottam először. Nemcsak a hírük ért el hozzám, az éneküket is volt alkalmam megcsodálni. Aknaszlatinán léptek fel egy lelkigyakorlaton, melyet Böjte Csaba tartott a kárpátaljai római katolikus egyházmegyei karitász munkatársainak. Nagy élmény volt számomra és a többi résztvevő számára is a zenészekből álló énekkar fellépése. Örömmel kerestem fel őket, noha utazásom nem volt zökkenőmentes.

Talán hamarabb értem volna Beregszászból Budapestre, mint Beregszászból Aknaszlatinára. A rossz állapotban lévő, kátyús és helyenként a januári időjárási viszonyok miatt síkos utakon való zötykölődés végtelennek tűnt.
De amint elkezdtem a beszélgetést az énekkar tagjaival, minden fáradtságomat elfelejtettem. Egy új világba csöppentem bele, az elégedett és boldog nők világába, akik semmi pénzért nem hagynák ott azt az énekkart, mely számukra a béke, az összhang, a zene szigete.

A kórus története az 1990-es évek elején kezdődött, amikor Szenykiv Mónika elkezdte pályafutását az Aknaszlatinai Művészeti Iskolában, s karmesterként egyik legelső dolga volt a Bel Canto létrehozása.

Inna Kapaci hegedűtanár így emlékszik vissza a kezdeti időkre:

– Az énekkar megalapításakor én még tanulóként jártam a zeneiskolába. Nagyon jól emlékszem arra, amikor Mónika az iskolánkban kezdett dolgozni. Ő szerettette meg velem az éneklést, a zenét. Megtanított arra, hogyan kell helyesen énekelni.

A mindenki által kedvelt Szenykiv Mónika a Bel Canto működésének huszonharmadik évében külföldre költözött, Aknaszlatinán pedig kétévnyi csend következett. De nem adták fel. Érezték, hogy valami nagyon fontos hiányzik az életükből, és azok életéből, akik hallgatták éneküket. Erezték, hogy nem szabadna abbahagyni, már csak azért sem, mert több elismerésben is részesült az énekkar.

– Egyszer csak kimondtam: „Folytatni kell!”. Beszéltem a lányokkal, és mindenki szívesen igent mondott – mesélte Vajnági Éva, a művészeti iskola igazgatója, az énekkar vezetője.

– Mónika huszonhárom évig vezette az énekkart. Ő volt a lelke ennek a csapatnak. Két év szünet után újra folytatjuk, most már Éva vezetésével. Nagyon jó, hogy így tovább él a zene és ez a családias hangulat. Szeretünk ide járni, és folytatni is fogjuk – mondta Avasán Ágnes kórustag, az intézmény zongoratagozatának vezetője.

Mint megtudtam, a kórusnak egy szekrénnyi kottája van. Nagyon széles a repertoárjuk: a reneszánsz korszak műveitől kezdve gregorián kórusműveken át egészen a barokk és klasszikus művekig, mint például Bartók Béla, Kodály Zoltán és sok kortárs alkotó szerzeménye. Az évek során számos dalt énekeltek különböző stílusban és több nyelven: magyarul, románul, ukránul, oroszul, latinul, olaszul, angolul, ruszinul. Kedvenc énekük nincsen, de Éva elárulta, hogy van egy dal, amely nagyon fontos a Bel Canto számára:

– Összeköt bennünket egy ének egy számunkra nagyon fontos emberrel, aki már sajnos nincs közöttünk. Gábriel üzenetéről, egy ismeretlen szerzőnek a művéről van szó. Szedlák István, az Aknaszlatinai Karitász néhány éve elhunyt vezetője nagyon szerette ezt a dalt. Ma sem tudjuk könnyek nélkül énekelni ezt az éneket – vallotta be a kórusvezető.

Az énekkarban sok a szakember. Mindenkinek megvan a véleménye egy-egy szerzemény feldolgozásával, eléneklésével kapcsolatban. Ilyenkor nem hárul az egész munka a vezetőre, hanem közösen beszélik meg az énekeket. Az egyházi darabok választásánál kikérik a római katolikus plébános véleményét is.

A kamarakórus szorosan kapcsolódik a római katolikus egyházközség életéhez. Éva elmondta, hogy leggyakrabban a római katolikus templomban énekelnek, emellett rendszeresen fellépnek a zeneiskola ünnepségein, a település rendezvényein, fesztiválokon és koncerteken Kárpátalja-szerte vagy akár külföldön is.

– Rendszeres résztvevői vagyunk a Técsői Arany Ősz Fesztiválnak, mindig meghívnak a Bolyai-találkozóra. Községünkben is igyekszünk ápolni a kultúrát. Fellépünk nemzeti ünnepeken vagy éppen a művészeti iskola rendezvényein. Voltunk már sokszor külföldön: Budapesten, Ózdon, Mosonmagyaróváron, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Nagybányán és még sok más városban – sorolta Stercli Edina, a művészeti iskola népzenei hangszerek tagozatának tanára.

Legemlékezetesebb számukra az, amikor egymást ajándékozhatják meg egy-egy dallal:

– Együtt üljük meg a születésnapokat, névnapokat. Az ünnepeltnek elénekeljük az Éljen soká-t. Körünkben ez az ének teljesen másképp cseng, mint bárhol máshol – árulta el Vajnági Adrien, a Bolyai János Középiskola énektanára.
A kórustagok arról is vallottak, hogy kinek miért fontos az énekkar, és ki miért csatlakozott a csapathoz. Adrien szerint Aknaszlatinán minden zenekedvelő nő előbb vagy utóbb tagja lesz a kórusnak, hiszen így örömöt tud szerezni másoknak.

– Van annak egy varázsa, amikor összejövünk. Számunkra ez olyan két órája a hétnek, ami nem család, nem is munka, nem is egyszerű szórakozás, hanem inkább valamiféle fejlődés és feltöltődés egyben. Jó kis női társaság, de közben lelket tápláló talaj. Nehéz enélkül meglenni, főleg azoknak, akik már évtizedek óta tagjai a kórusnak – részletezte Adrien.

Avasán Ágnes számára természetes volt, hogy csatlakozott a többiekhez, a zene összekovácsolja tagokat, akik a kezdetektől nagyon szeretnek ide járni. Itt elfelejtik a problémákat, kikapcsolódhatnak. Vajnági Éva igazgatót a zenei elkötelezettség mellett a beosztása iránti felelősségtudat is ösztönözte abban, hogy kórustag legyen. Mint mondta, egyrészt a művészeti iskola vezetőjeként nehéz lett volna kibúvót találni azalól, hogy ne legyen a kórus vezetője is egyben. Másrészt gyerekkoruktól a kórusokon nőttek fel. Külön énekkara van az egyháznak, a bányának, a nyugdíjasoknak. Hálásak Szenykiv Mónikának, hogy megalapította a Bel Canto-t. Ő valóban mindent beleadott, hogy ez az énekkar működjön, és sikeres legyen.

Éva a testvérét, Holczberger Klárát, a helyi Bolyai-középiskola énektanárát is bevonta a kórusba, s hamarosan ő is megszerette a társaságot, a közös fellépéseket, utazásokat. Erről beszélt lelkesen Inna Kapaci is, Stercli Edina pedig hozzátette: – Az ember azért csinálja, mert szereti. Ha nem szeretné, akkor nem csinálná.

Egyedüli nem zenészként énekel a kórusban Koszován Mária magánvállalkozó, aki 2006 óta tag. – A zene nagyon közel áll hozzám. Családomban mindenki kórustag volt, így én is csatlakoztam. Azóta is iparkodom megfelelni az ő szintjüknek. Elmondása szerint a sikerek adta adrenalin is élteti őket, s az olyan felejthetetlen élmények, magasztos pillanatok, amikor például négy hangban énekelnek el egy klasszikus darabot. – Előfordult, hogy csorogtak a könnyeim, annyira meghatott.

Éva számára azért is fontos az énekkar, hogy a gyermekek élő zenét halljanak, mert akkor van remény arra, hogy ők is folytatják majd ezt a tevékenységet. Szenykiv Mónika annak idején a gyerekeket is bevonta az éneklésbe, és a felnőttekkel együtt a kisebbek is felléphettek. – Ezt szeretnénk visszahozni, mert ha az egyik gyerek látja a másikat énekelni, akkor nagyobb az érdeklődés, a kíváncsiság.

Jóllehet, gyerekekkel szívesen énekelnek, viszont a férfihang nem hiányzik nekik, szívesen alkotnak női kart. Eleinte ugyan próbálkoztak azzal, hogy férfiakat is meghívtak az énekkarba, de egy-egy fellépésig jutottak, utána nem akarták folytatni.

– Húsvét előtt a Passió énekléséhez készülünk, és ilyenkor szükség van a férfihangra. Szinte furcsa, amikor meghalljuk, hogy velünk énekelnek – tette hozzá nevetve Adrien.

Végezetül azt is elárulták, hogy mi a titka egy jól működő énekkarnak. Adrien szerint először is egy türelmes férjre van szükség, aki szívesen elengedi a feleséget a rendszeres próbákra és fellépésekre. Klára úgy véli, fontos, hogy egy jó társaság kovácsolódjon össze, hogy a közös ének élményt jelentsen mindenki számára. Ruszányuk Ágnes zongoratanár, koncertmester pedig a kórusvezető szerepét hangsúlyozta, mert ő teszi a kórust azzá, ami.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma