Kezdőlap » Sorozatok » Felhangolva » Felhangolva: Baláczky Dominik

Felhangolva: Baláczky Dominik

Hétköznap kamerával, szabadidejében pedig dobbal, dobfelszerelésével bukkan fel egy-egy rendezvényen, egy-egy koncerten. Az operatőrként dolgozó fiatalember hobbiként űzi a dobolást és mindent megtesz azért, hogy egyre több időt szánjon a zenére, a gyakorlásra és a fellépésekre. Ismerjük meg közelebbről Baláczky Dominikot.

 – Meddig kell visszanyúlnunk, hogy találkozzunk a Dominik és a zene barátságának születésével?

Egész korai gyerekkoromba kell visszamenni, szinte beleszülettem a zenébe, hiszen édesapám (Baláczky Vladimir (Pitkin) sokat zenélt sok helyen, ebben nőttem fel, hallgattam a próbákat. Komolyabban hat-hét évesen kóstoltam bele a zene világába, amikor szüleim beírattak a zeneiskola zongora- és tánc szakára. Becsületesen elvégeztem a hét évet, de nem tudott megfogni a zongora. A mai napig sem tudok zongorázni. Nem motivált a sok kötelező klasszikus darab. Ezt így utólag sajnálom.

– Zongorista helyett inkább dobos lettél. Már zeneiskolás korodban is kacsintgattál a dob irányába?

Tudatosan nem, de már kiskoromban is járt a kezem-lábam, mindig valami ritmuson járt az eszem. Rám is szóltak sokszor, hogy ne kopogjak. Egyébként még a szaxofon tetszett, de oda nem írattak be.

A dob-korszak csak a középiskola befejezése után kezdődött el, amikor édesapámékkal egy hangszerüzletben jártunk. Ott láttam dobot közelebbről. Nagyon megtetszett. Észrevettem magamon, hogy a dalokban is a dobszólamot figyelem. Első dobszerelésem igen szegényes volt, de ahhoz pont jó volt, hogy beleszeressek. Kb. két évre rá viszont sikerült vennünk egy komolyabb felszerelést.

– Milyen terveid voltak a hangszerrel?

Hallgattam a kedvenc dalaimat és kiszedtem belőle a dobszólamot. Azokat próbáltam utánozni. Tanárom nem volt.

– Vágytál arra, hogy egy zenekar tagja legyél?

Persze. Eleinte édesapám gitározott mellettem, akkor ő volt a „zenekar”. Végül két fiatal fiúval összeálltunk és megtanultunk egy-két számot. De az első zenekari élmény az Energia együtteshez köthető. Egy éven át gyakoroltunk, fellépésünk is volt a beregszászi művelődési házban, később néhány faluban. Szép időszak volt, de sajnos véget ért. Párhuzamosan volt még egy banda úgymond, akikkel csak Red Hot Chili Peppers számokat tanultunk énekes nélkül. Nagyon jól ment, de nem találtunk énekest, és így zenekar se lett. Viszont felkerestek Munkácsi járásból való fiatalok, hogy lenne-e kedvem igazi rock zenekarban dobolni. Persze, hogy igent mondtam. A zenekar neve Peaks of Kings volt. Velük Kijevben az X-Faktor színpadán is megfordultunk. Nagy élmény volt. De nem hagyhatom ki, hogy mindeközben Magyarországon is ütöttem a cintányérokat az 5 Pont Zenekar dobosaként. Az ottani élmények is biztosan megmaradnak.

– Lakodalmakban is vállaltatok zenélést még az együttessel?

Sose. Azt nem tudnám elképzelni, hogy végig dobolok egy lagzit.

– Hogyan folytatódott a történet?

Manapság többet játszom egyedül. Próbálok saját ritmusokat alkotni.

– Jelenleg alakulóban van egy együttes?

Ebben az évben alakult meg az Élet nevű zenekar, amely édesapám nagy álma volt. Most úgy tűnik, találtunk végre olyan tagokat, akik nem sajnálják az idejüket, hiszen ez egy lényeges dolog egy ilyen kezdeményezésnél. Rengeteg tehetséges ember van, de ha nem adja az idejét, akkor nem lesz belőle színpadi produkció. Nagyon jól haladunk, gyakorolunk, és csak saját dalokat, saját szöveget, saját dallamot hangszerelünk.

– Miért lett Élet a neve?

Mert az élet dolgait énekeljük. Az életről az életből. A városnapokon léptünk volna fel először, de most ez a lehetőség később adatik meg a karantén miatt.

– Hány dobod van? Melyik a kedvenc?

Van egy nagy akusztikus dobszerelésem. Majd az egyik álmom két éve teljesült: lett egy elektro-akusztikus dobfelszerelésem is, van cajon-om, vannak kongáim, több fajták, kisebbek nagyobbak. Nem biztos, hogy ki tudnék emelni egyet. Mindegyiket szeretem. De ha éppen a konyhában vagyok, akkor akár két fakanállal is szívesen dobolok.

– Milyen terveid vannak a hangszerrel, hangszerekkel? Vagy már elérted azt, amit szerettél volna?

Szeretnék egy kis stúdiót, amely tele lesz hangszerrel és ahhoz nyúlhatok, amelyikhez éppen kedvem van. Az se lenne rossz, ha a stúdióval más zenekaroknak is lehetőséget nyújtanék arra, hogy felvegyék a saját dalaikat.

Valamint szeretnék egy olyan dobcsapatot, akikkel játszhatok, és valami különleges dolgot hozhatnánk létre együtt. Például, nem dobokkal, hanem háztartási tárgyakkal – vagy épp azzal, ami a kezünkbe kerül – dobolhassunk.

– Vannak olyan emberek a környezetedben, akik szívesen csatlakoznának?

Van egy srác, akivel már beszéltem erről, és lenne hozzá kedve. Ami késik, nem múlik.

– Van-e példaképed?

Van. A zeneszeretetét édesapámtól lestem, őt is ide sorolnám. De van egy ukrán dobos Alexandr Murenko, akinek a technikáját nagyon sokat hallgattam, és igyekeztem tanulni. Láttam őt élőben és kezet is fogtam vele. Az ő videói voltak azok, amik tovább biztattak engem arra, hogy folytassam. Néztem sok olyan youtuber dobost, akik csak egy szobában egyedül dobolnak és felteszik a videójukat a világhálóra. Én is kedvet kaptam hozzá. Már egy ideje van youtube-csatornám (DO-DRUM) néven. Ezáltal is kaptam meghívást egy magyarországi együttesbe játszani, mint említettem.

– Hány órát gyakorolsz naponta, hetente?

Nem eleget. Az a helyzet, hogy édesapáméknál van a dob-felszerelésem, és oda kell mennem ahhoz, hogy gyakoroljak. De amikor már ott vagyok, akkor nagyon bele tudok mélyülni. Ahogy odaérek, köszönök a szüleimnek, megsimogatom a kutyámat és rohanok a dobhoz. Készítettem magamnak fél órás mixeket, hogy ha gyakorlok, akkor egy jó ideig ne kelljen felállnom.

– Fizikailag mennyire fárasztó egy hosszabb dobolás?

Sokszor van, hogy bele is izzadok. Habár az elektromos hangszert nem szabad nagyon erősen ütni, de ha belefeledkezem, akkor nem feltétlenül tudok odafigyelni erre. De egyáltalán nem fárasztó.

– A ritmusérzékkel születni kell, vagy tanulható?

Szabó Péter motivációs tréner könyveiben találtam egy mondatot: „az életben minden tanulható. A boldogság is tanulható.” Én nem iskola alapján tanultam meg a dobolást. Még csak nem is mondhatom, hogy sokat használtam a metronómot. Inkább hallásból játszom. De amikor rájöttem, hogy a dobolás maga a boldogság számomra, tudtam, hogy nem akarom elengedni már, míg élek. Türelem és kitartás biztosan kell hozzá, de a legfontosabb az ösztönzés. Sokszor szükség van egy-két emberre, akik a hátad mögött állnak és azt mondják, hogy csináld. Kell, hogy ismerd magad, kell, hogy szeresd magad. Csak akkor tudsz igazán szeretni másokat, ha megtanulod szeretni saját magadat. Ekkor következik be az, hogy már tudod: mit akarsz tenni, tudod, mi hozza a boldogságot. Ez, mondjuk, bármelyik szakmára igaz.

– Hány fajta dob létezik?

Rengeteg. Biztos van olyan is, amiről még nem is hallottam. Van néhány, amire még vágyom, de nem tudnám felsorolni.

 – Mi számodra a zene?

Számomra a zene a levegő… Ami igazán akkor hat, ha saját kézzel hozzá teszek valamit.

– Milyen zenét hallgatsz általában?

Azt mondják, hogy különleges a zenei ízlésem. Pedig ugyanazokat a dalokat hallgatom, amit mások, csak talán más verzióban. Nem az originál, hanem egy cover-verziót, melyben jól hallatszik a dob. A kemény rockot is szeretem. De szinte minden evő vagyok, kivéve a mulatós zenék.

– Milyen lenne az életünk, a zene, ha nem lenne dob.

Hát az én életem biztosan üresebb lenne. A zenéből pedig hiányozna az alap, a szívdobogás.

– Fiús hangszer a dob?

Nem tudom. De akár fiam lesz, akár lányom, biztos már pici korában megtanítom dobolni. Alig várom…

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!