Mindent a közönségért – Interjú a Két Kanál együttessel

Mindenki szereti őket. Már zenészek is mondták: ők a legjobbak. Leggyakrabban lakodalmakban lépnek fel, de előfordulnak bálokon, egyéb rendezvényeken. Leginkább a „hangulat-maker”, vagyis a „hangulat-csináló” szó illene a két fiatalemberre, akik mindig vidámak, sokat viccelődnek, és ami a legfontosabb: értenek a közönség nyelvén. Gyurkó Róbert és Lőrincz Gábor magukról, munkájukról, a vendéglátós zenéről és terveikről mesélnek.

– Jól csengő nevetek van. Honnan ered a Két Kanál elnevezés?

Gábor: Eleinte Pitkinnel, beregszászi énekessel és humoristával együtt léptünk fel, de akkor még nem volt nevünk. Néhányszor oroszi és jánosi (beregszászi járási falvak – a szerk.) zenészeknek hívtak, mivel ott éltünk. Aztán egyik fellépésünk alkalmával Pitkin mondta, hogy olyanok vagyunk, mint két kanál, és azóta rajtunk is maradt a név.

– Tehát eleinte Pitkinnel alkottatok zenekart?

Robi: Nem, ő többnyire műsorvezetőként volt jelen a rendezvényen.

– Hol lépett fel akkoriban az újonnan megalakult Két Kanál együttes?

Robi: Eleinte egy Orosziban található bárban zenéltünk, amelynek tulajdonosa ismerősöm volt. Elégedett volt azzal, amit csináltunk, és nekünk is megfelelt a munka. Egyik alkalommal rendeztek ott egy focibált, ahol felléphettünk. Ezután kezdtek hívni lagziba minket.

Gábor: Én valamivel korábban kezdtem a zenei pályát: a Találka étteremben énekeltem szerdától vasárnapig, este öttől tízig. Ebből kifolyólag elég sokan ismertek. A mai napig szájról szájra terjed a hírünk, még eddig soha nem volt szükségünk reklámra, népszerűsítő anyagra, weboldalra, mert folyamatosan van meghívásunk.

– Milyen dalokkal hódítjátok meg a közönséget?

Robi: Nagyon széles a skála. A rock, a mulatós, a csárdás, a pop mind szerepel a repertoárunkban.

Robi
Robi

Gábor: Zenénkkel leginkább a fiatalságot célozzuk meg. Azért is alakult ez így, mert a fiatalok nősülnek és mennek férjhez, ők rendezik a keresztelőket, az eljegyzéseket, születésnapokat.

Robi: De azért igyekszünk úgy alakítani a fellépéseinket, hogy minden jelenlévő vendég, még az idősebbek is, elégedettek legyenek.

Gábor: Például előszedünk egy negyvenéves slágert, és új köntösbe bújtatjuk, másképpen adjuk elő.

– Melyikőtök foglalkozik a dalok átírásával, hangszerelésével?

Gábor: Ezt én szoktam csinálni. Előfordul, hogy ötféleképpen is átírok egy-egy dalt.

 

Robi: Esküvőn szoktuk ezeket előadni: egy dalt elénekelünk csárdás, rock stb. stílusban.

– Gondolom, ezt nagyon szereti a közönség.

Robi: Persze, abszolút.

– Volt olyan dal, amellyel nem tudtatok megbirkózni?

Gábor: Nagyon fontos szempont, hogy mi is akarjuk a dalt, amelyet kérnek. Voltak, vannak nagyon gyenge számok. Tudjuk, ugye, hogy a vendéglátós, a lagziban játszott zene nem a szakma csúcsa, de van egy szint, amely alá nem vagyunk hajlandóak süllyedni. Ugyanakkor vannak dalok, melyeket egyszerűen nem szeretek, de ettől függetlenül énekeljük, mert sokan kedvelik.

Robi: A vendéglátói zene nem mindig arról szól, hogy nekünk mi tetszik, hanem az a lényeg, hogy mit kedvel a közönség. Ha egy dal nagyon nem tetszik, megpróbáljuk addig alakítani, amíg énekelhetővé válik.

– Zenészektől hallom, hogy a szakmának sem kedvezett az ukrajnai háború, mivel betiltották a nagyobb rendezvények megszervezését. Ti ezt hogyan éltétek, élitek meg?

Gábor: Mivel folyamatosan van felkérésünk, így mondhatom, hogy a fellépéseink csak szaporodtak. Inkább a falunapok, fesztiválok maradtak el. Ezeken csak ritkán énekelünk. Az az igazság, hogy nem szeretek fellépni ezeken a rendezvényeken.

– Miért nem?

Gábor: Mert azt vettük észre, hogy a felszerelésünknek nem kedvez a szabadtéri rendezvény: a por, a pára elég hamar tönkreteszi. Tehát anyagilag és idegileg sem éri meg.

Gábor
Gábor

Robi: Hozzá kell tennem, hogy a legutóbbi szabadtéri rendezvényen polgárőrséget kellett igényelnünk, mivel voltak olyan falunapok, ahol majdnem verekedésbe fulladt a dalok kérése, követelése a közönség részéről. Fenyegettek, hogy szétverik a felszerelést, ha nem játsszuk le a kért dalt.

– Lakodalomban nem fordul elő ilyesmi?

Robi: Nem. Ott az ifjú pár a főnök: rendet csinálnak, és már csírájában elfojtják az ilyesmit. Egy lagziban kulturáltabbak a jelenlévők.

– Mi a főállásotok?

Gábor: Én már Nyíregyházára költöztem, ahol egy ideig pénzügyi tanácsadó cégnél dolgoztam. Jelenleg a Két Kanál a fő állásom, ezzel keresem a kenyerem. Tehát míg mások innen mennek külföldre dolgozni, addig én Magyarországról Kárpátaljára jövök pénzszerzés céljából.

Robi: Én Munkácson dolgozom egy informatikai cégnél.

Gábor: Szeretnék egy vállalkozást, de még nem alakult ki. Fontos számomra, hogy olyan foglalatosságot találjak, amely nem akadályozza a zenélést, mert a zene az első.

– Messze kerültetek egymástól. Mikor próbáltok?

Gábor: Az utóbbi időben keveset próbálunk, sokszor a lakodalomban adjuk elő először a dalt közösen. Sőt, olyan is volt már, hogy a rendezvényen kértek egy számunkra ismeretlen dalt. A szünetben meghallgattuk, majd elő is adtuk.

Robi: Eleinte azért rengeteget gyakoroltunk. Nekem állandó problémám volt a dalok szövegrészével. Nehezen ment a megtanulása, bemagolása.

– Szoktatok bakizni?

Gábor: De még mennyit! Mosolygunk is egymáson sokat, de néha éppen ez hozza meg a jó hangulatot. A lagzi nagyon összetett dolog. Ahhoz, hogy jól sikerüljön, sok apró tényezőnek kell megfelelően működnie. Nemcsak a vőfélytől, a fotóstól vagy a zenésztől függ mindez, hanem magától az ifjú pártól is. Nagy hiba, ha a mennyasszony és a vőlegény azt gondolják, hogy a nagy nap csak róluk szól. A lakodalomban nagy figyelmet kell szentelni a vendégeknek.

– Tudjátok-e jó irányba terelni a lakodalom hangulatát, ha az esetleg nem a megfelelő irányba tart?

Gábor: Igyekszünk. Nagyon odafigyelünk arra, hogy a társaságnak éppen milyen zenére lenne szüksége, sokat viccelődünk, vidámak vagyunk, ami jó hatással van az egybegyűltek hangulatára. Többet vállalunk be, mint más zenekarok: ha kell, tizedik párként részt veszünk a táncversenyben, vagy a gyerekeket gyűjtjük össze egy nagy körbe, és velük táncolunk.

Robi: Ez mind így van, és a legjobb az egészben az, hogy ezt nem terveljük ki előre, hanem spontán ötletekről van szó, amelyeket szívvel-lélekkel viszünk végbe.

– Akkor ezt nem is lehet kitanulni, hanem születni kell erre a feladatra?

Robi: Sok mindent meg lehet tanulni, de tehetség is kell hozzá. Fontos, hogy aki ezt vállalja, az szeresse is azt, amit csinál.

– Ez hivatás számotokra?

Robi: Inkább hobbinak nevezném. Amikor eltelik két-három hét zenélés nélkül, akkor már alig várom, hogy legyen fellépésünk.

– Otthon nem énekelsz?

Robi: Szoktam zuhanyzás, szerelés közben.

– Évente hány fellépésetek van?

Gábor: Ötven-hatvan-száz.

– Hetente maximum hány rendezvényt vállaltok el?

Robi: Előfordult az öt is, de az már nagyon fárasztó. Megbeszéltük, hogy legfeljebb három lagziba, rendezvényre megyünk el egy héten.

– Mi a cél? Miért létezik a Két Kanál együttes?

Gábor: Vannak komolyabb céljaink, terveink is, mint egyszerűen a lakodalmas szórakoztatás. Szeretnénk komolyabb szintre emelni a zenét, saját dalokban gondolkodni. De még nagy dilemma, hogy rúgjuk-e fel mindazt, amit eddig csináltunk, és kezdjünk bele valami újba, vagy inkább maradjuk a vendéglátói zenélésnél. Még azt sem tudjuk, hogy milyen stílus felé induljunk el: a mulatósban mindent énekelünk, ezért nem találunk önmagunkra.

– Gyerekkorból ered a színpadhoz való vonzalom?

Robi: Sokat énekeltem iskolában, rendezvényeken, egyházi énekversenyeken is. De a zeneiskolát két év után otthagytam. A foci jobban vonzott. Bánom is nagyon utólag. A zene nagyon fontos: formálja a jellemet. Ha rossz kedvem van, hallgatok egy kis zenét, és rendbe jövök.

Gábor: Én, ha visszamennék az időben, akkor az angolórákon nyakon vágnám magam. Visszatérve a zenéhez, én is sokat voltam színpadon: énekeltem, szavaltam. Jártam zeneiskolába, több szakot is kipróbáltam, de sajnos én is abbahagytam.

– Melyik kárpátaljai zenész vagy együttes fellépésére mennétek el szívesen?

Robi: Nagyon szeretjük a Kokas Bandát.

Gábor: A zenéjüket is szeretjük, meg őket magukat, mint embereket: egyszerűek, alázatosak. Még megemlíteném az újlaki Három plusz egy együttest, amely szintén lakodalmakban zenél. Nagyon tisztelem és becsülöm őket.

Bundáné Fehér Rita

Kárpátalja.ma